Starity

Lengyel előadókat is jelöltek a Nickelodeon díjára

2013. február 23. 10:10   |   Szerző: Atina21

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mint tudjuk, idén is megrendezésre kerül a Nickelodeon Kids’ Choice Awards, melyben nemcsak az amerikai sorozatokat, sportolókat, színészeket jelölik, hanem Lengyelország leghíresebb előadóit is. A négy között ott van Honey, Ewa Farna, Mrozu és Jula.

hirdetés
Lengyel előadókat is jelöltek a Nickelodeon díjára

Honey, eredeti nevén Honorata Honey Skarbek még csak 21 éves, de maga mögött tudhat egy albumot, több kislemezt, és Sabotaz című dala a lengyel eladási lista első helyéig küzdötte fel magát. 2011-ben pedig a Famka-díjátadón ő lett az év előadója. 2012-ben vett részt először a VIVA Comet-gálán, idén pedig megjelent az új albumról az első klip is, és hamarosan érkezik az új kislemez is.

Ewa Farna zsenge kora ellenére eddig már hat albumot, még több kislemezt adott ki. A leghíresebb dalai az Ewakuacja, a Bez Lez és a Cicho. Ezek mellett még hallhattuk a hangját a Camp Rock mindkét részének betétdalában. Több rangos díjjal büszkélkedhet, köztük az MTV Europe Music Awards legjobb lengyel művész kategóriájában is tarolt. Az ismét barna hajjal mutatkozó énekesnő jelenleg a lengyel–cseh SuperStar egyik mentoraként látható. Szóval kicsit sem áll le, mindig valami újon töri a fejét.

hirdetés

Lukasz Mróz Mruzo, azaz Mrozu a pop és az R&B zenei stílusokban jeleskedik. Debütáló albuma, a Million Monet az egyik VIVA Comet-díjátadón mutatkozott be először. Az énekes eddig három albumot jelentetett meg, több kislemezt adott ki. Valamint többek között olyan művészekkel énekelt együtt, mint Jamal, a Molesta Ewenement, K.A.S.T.A. vagy éppen Mr.Kinglover. A lengyelen kívül már énekelt angolul is. Nemcsak énekesként, hanem zenei producerként is dolgozik. Ő is több zenei díjban részesült már az évek során. És ki tudja, lehet, most is bezsebel egyet.

Julita Fabiszewska, vagyis Jula az interneten tett szert a népszerűségre, de még mielőtt 2012-ben felfedezték volna, már több díjat nyert, köztük a TOPtrendy 2012 Maxxx RMF közönségdíját is. Ez évben adta ki debütáló albumát, illetve három kislemezét.

Ha szeretnétek, hogy a kedvencetek nyerjen, a Nickelodeon hivatalos oldalán tudjátok leadni a voksaitok.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek