A Dal: lezajlott az első középdöntő
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szombat este lezajlott A Dal első középdöntője, ahol négy énekes jutott tovább a döntőbe.
hirdetés
Még csak négy ember jutott tovább a döntőbe. A két legmagasabb pontszámot elért versenyző automatikusan továbbjutott, és két másikat pedig a közönség juttatott tovább. De a középdöntő még nem állt meg: vasárnap este ismét kilenc előadó áll színpadra, akik a döntőbe jutásért versengenek. Aki a döntőből győztesként kerül ki, az fogja képviselni hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon Malmöben. Az adásban vendégelőadó volt a Sugarloaf és Péter-Szabó Szilvia, aki az egykori eurovíziós versenydalát énekelte el.
Kállay-Saunders András My Baby című dalát (írók: Kállay-Saunders András, Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, Leslie Tay, John Alexis és Pataki Tamás), és Rácz Gergő Csak állj mellém (írók: Rácz Gergő, Geszti Péter) című dalát a zsűri juttatta tovább. András dala 45 pontot kapott, Gergőé pedig 43-at.
A közönség is továbbjuttathatott két dalt. Az egyik Cserpes Laura Élj pont úgy című dala volt (írók: Kolozsvári Tamás, Krajczár Péter, Tabár István), a másik pedig az X-Faktor egykori zsűritagjának, Keresztes Ildikónak a Nem akarok többé játszanija, melyet élőben Köteles Leander kísért zongorán (írók: Köteles Leander, Deutsch Gábor, Tisza Gergely). Laura dala egyébként 33 pontot kapott a zsűritől, míg Ildikó száma 39 pontot ért el, és Kállay-Saunders András felbukkanásáig az első helyen volt.
Ha lemaradtál volna a szombati középdöntőről, A Dal hivatalos oldalán visszanézheted.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Az egyik tetoválása problémát okozott.
Vigyázat a cikk SPOLIERT tartalmaz!
Itt a bizonyíték a románcra.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.
10 évet töltött a sorozattal.
13 éves volt, amikor így döntött.
Lesifotók készültek róluk.
Azt pletykálták, hogy a színésznő terhes.
Több beceneve is van.
Fontos dátum közeledik az életükben.











