Starity

Christopher Eccleston új filmjéről beszélt

2013. február 26. 11:11   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színész egyik legismertebb szerepe a Ki vagy, Doki? című sci-fi sorozatban a Doktor karaktere volt. Most azonban Christopher Eccleston vadonatúj dráma-vígjátékáról, a Song for Marionról beszélt legutóbbi interjújában.

hirdetés
Christopher Eccleston új filmjéről beszélt

Eccleston, aki a filmben James karakterét játssza, úgy nyilatkozott, hogy a Song for Marion olyan a számára, mint egy „spirituális ébredésen átesni egy nagyon világos, komikus stílusban.” Azt mondta: „Ez egy picit olyan, mint Dickens Karácsonyi éneke, csak kicsit másként. Arról van szó, hogy egy szerencsétlen öregember ráébred az élet kínálta pozitív lehetőségekre.

„Arthur (Terence Stamp), az apám a filmben, míg Marion (Vanessa Redgrave) a neje. Az asszony a helyi közösség kórusának aktív tagja, gyakran összejönnek, és énekelnek különböző népszerű slágereket – borzalmasan pocsékul. Arthur rendkívüli módon rosszalló szemmel nézi ezt a szerinte nevetséges és felesleges tevékenységet, és lélekben nagyon távol kerül a családjától, még tőlem, a tulajdon fiától is.”

Majd így folytatta: „Marion aktívan énekel a kórusban, amikor a tagok számára kiderül – a titkolózás ellenére –, hogy rákos és haldoklik. Ez hatalmas érzelmi hatással lesz Arthurra és fiára, azaz rám, és csak tovább növeli a feszültséget a családon belül, míg Marion egyre inkább részt vesz a kórus életében.”

„Arthur és a kórus vezetője, aki egyébként egy csinos fiatal lány (Gemma Arterton) beszélnek egymással, és ő arra kéri a férjet: segítsen abban, hogy kezeljék ezt a hatalmas fájdalmat Marion és az ő érdekében is. Tisztázzák egymás között a problémákat és Arthur is nézzen végre magába.”

Eccleston, aki játszott még többek között az Elizabeth, vagy a G.I. Joe című filmben is, azt mondta, hogy a munka Terence Stamp, Vanessa Redgrave és Gemma Arterton társaságában nagyon jó tapasztalat volt számára: „Ránéztem Terence jellemére, és néztem Vanessa jellemét is, s rá kellett döbbennem, hogy mennyi mindenben befolyásolta mindnyájukat pszichésen a karakterem, James.”

„Azt hiszem, ez a helyzet valószínűleg nagyon nehéz lehet, ha az ember apja oly távoli, hideg és szinte teljesen érzelemmentes. Úgy tűnik azonban, hogy Marion a férje teljes ellentéte volt, ami egyébként is gyakran előfordul a pároknál. Az édesanya nagyon optimista, befogadó, nyitott és igazán meleg családi fészket igyekszik teremteni. Ennek alapján azt hiszem, nem véletlen, hogy az általam játszott karakter úgy döntött, hogy sokkal inkább az anyjára akar hasonlítani, mintsem az apjára.”

Hozzátette: „Én csak egy jelenet erejéig találkoztam a forgatás során a filmben Gemmával, de nagyon jó volt a közelében lenni.”

A Song for Mariont Newcastle-ben és Durhamban forgatták, ahol a helyi közösség nagymértékben támogatta a film elkészülését. Eccleston, aki Salfordban született, azt mondta: „Tudod, nagyon különleges nagylelkűség rejlik az itteniekben, és valóban igazán meleg a fogadtatás az ország északi felén. Rengeteg pozitív élményben volt részem a forgatás során.”

A film a kritikusokat kicsit megosztotta, Christopher erről így nyilatkozott: „Soha nem kap ez a film egyetemes jóváhagyást, de ahogyan általában az emberek reagáltak rá, az pozitív: elismerték Gemma, Vanessa és különösen Terence teljesítményét, melyet bárki megnézhet ebben a filmben.”

A Song for Marion február 22-én debütált a brit mozikban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek