Starity

Mentor lesz Tóth Gabi

2013. február 27. 20:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemrég terjedt el a hír, hogy Malek Miklós kiszáll az X-Faktorból. Mint kiderült, utódjaként Tóth Gabit szeretné viszontlátni.

hirdetés
Mentor lesz Tóth Gabi
Fotó: Mundra László/Origo

A magyar X-Faktor három évadja után több mentor is meggondolta, hogy érdemes-e folytatni a munkát, Malek Miklós pedig már el is döntötte, hogy itt befejezi. Az utolsó két széria alatt szívesen dolgozott együtt Tóth Gabival, akinek a segítségére többet közt a mentorok házában is szüksége volt. Nem meglepő ezek után, hogy a volt mentor széke az énekesnőt várja.

Tóth Gabi eltávolodott az RTL Klub riválisától, a TV2-től, ami egykor meghozta számára a hírnevet, így nyugodtan készülhet a tehetségkutatóra.

„Érdekes felállás lesz, mert én is egy tehetségkutatóban kezdtem, és tudom, mit éreznek a versenyzők, akiknek az álmáról, olykor a sorsáról döntünk – nyilatkozta az egykori megasztáros énekesnő a Blikknek. – Nem akarom összetörni a szívüket azzal, hogy olykor kimondom a nyers igazságot, viszont fontos, hogy tanuljanak abból, amit egy tapasztaltabb énekes tanácsol nekik.”

Tóth Gabi a karrierje csúcsán van, és elmondása alapján hatalmas megtiszteltetésnek venné, ha felkérnék erre a feladatra, ami csak megkoronázná a sikereit.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek