Jennifer Lawrence nem ismer magára
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő a Dior fotózásán vett részt, ám az elkészült képek teljesen megdöbbentették.


Eddig Jennifer sosem beszélt úgy magáról, mintha az álomgyáros Hollywood legszebb hölgyei közé tartozna. Nemrég azonban arról számoltunk be, hogy a 22 éves színésznő a Miss Dior 2013-as első kollekciójának reklámarca, és egy fotósorozat is készült róla ennek kapcsán.
A meglehetősen szerény Jennifer bevallása szerint szintén színész kolléganőjét, Mila Kunist sokkal inkább el tudta volna képzelni reklámarcként, mint saját magát. Hollywoodban nem ritka a trükközés, és mindenki tud már róla, milyen gyakran élnek a fotósok is a számítógépes technikákkal – Jennifer szemszögéből mégis érdekes nézni a dolgot.
„Természetesen egy számítógépes program is szerepet játszott – nyilatkozta. Mikor legelőször látta a már végleges fotósorozatot, a következő mondatok hagyták el a száját: Te jó ég. Ez egyáltalán nem hasonlít rám. Imádom a Photoshopot, mindennél jobban az egész világon.”
Fotó: Dior
De vajon ez csalásnak számít? „Természetesen. Az emberek nem néznek ki így!” – válaszolta Jennifer. A fotóművész, Willy Vanderperre azonban nagyon lelkesen nyilatkozott a fotózást illetően: „Jennifer megértette, hogyan kell hagynia magát irányítani. Azt tette, amit mondtunk neki, és nem hisztizett, ha valami egy kicsit tovább tartott. A vele való munka mindenkinek élvezet volt.”
in2eastafrica.net
Az, hogy a nyilvánvaló titkokat arról, hogy a képek nem egészen szeplőtlenek, az Oscar-díjas színésznő kikotyogta, biztosan nem tesznek majd jót a Dior kampányának. Persze a rajongók Jennifert nemcsak a tehetségéért, de az őszinteségéért is szeretik, és ez teljesen rendben is van.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Tegnap volt az első meghallgatás.