Starity

Börtönbe megy Lindsay Lohan?

2013. március 03. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alkut ajánlottak a színésznőnek a bíróságon, de nem hajlandó rehabra vonulni, így meglehet, hogy már a következő tárgyaláson börtönre ítélik.

hirdetés
Börtönbe megy Lindsay Lohan?
Fotó: Pacific Coast News

Jelenleg is folynak a bírósági tárgyalások Lindsay Lohan ügyében, aki tavaly júniusban részegen vezetett, majd ez balesethez vezetett. A TMZ szerint a Los Angeles-i ügyészség alkut ajánlott a színésznőnek: egy 60 napos rehabilitációs kezelésen kellene részt vennie, ami négy hónappal kevesebb, mint amit korábban javasoltak neki, ám azt elutasította januárban; továbbá AA-találkozókon kellene részt vennie havonta egyszer, és teljesítenie a közmunkát.

Ha Lohan elfogadná az ajánlatot, ez lenne a hatodik, hogy rehabra kerül, azonban úgy fest, hamarabb juthat börtönbe 245 napra, mivel Lindsay-nek ismételten nem tetszik az ajánlat. Ügyvédje állítja, készen áll arra, hogy összeszedje az életét, sőt, még egy alapítványt is szeretne indítani, de rehabra semmiképp sem szeretne vonulni.

Ekkor az ügyészség változtatott: mindössze egy harmincnapos kezelésen kellene részt vennie az énekesnőnek, de a hírek szerint még ez sem elég jó számára, mivel úgy érzi, „ez büntetés azért, amit el sem követett”.

Legközelebb március 18-án ülnek össze a bíróságon, de meglehet, hogy tényleg börtön vár a sztárra, ugyanis képtelen kompromisszumot kötni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek