Starity

Blake Lively élvezi szabadságát

2013. március 08. 21:09   |   Szerző: AmyVie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 25 éves, immáron férjes Blake Lively „szabadságolta magát”, és mindezt élvezi is. A színésznő boldog, hogy eltöltheti a jól kiérdemelt szabadságát.

hirdetés
Blake Lively élvezi szabadságát

Blake Livelyt senkinek sem kell bemutatni: a 25 éves színésznő tehetségét a Gossip Girlben, a Pletykafészekben csillogtatta meg, mint Serena van der Woodsen. A sorozat 2012. december 17-én búcsúzott el végleg a közönségtől.

Mondhatni 2012 volt Blake Lively éve. A színésznőnek ugyanis ekkor jelent meg nagysikerű filmje, a Savages (Vadállatok), ahol is extrém szerepben kamatoztatta tudását. Később, a Gucci Premiére parfüm reklámarcává vált, majd novemberében befejezte a Pletykafészek utolsó részének forgatását is. „Jelen pillanatban, szabadságon vagyok. Befejeztem a Pletykafészek forgatását novemberben, ami olyan volt, mintha főiskolára jártam volna hat éven keresztül. Felszabadító érzés az, hogy tudok aludni és nem kell amiatt aggódnom, hogy holnap dolgoznom kell” – nyilatkozta Blake.

Blake Lively lusta. És mindezt az tanúsítja, hogy fittyet hányva mindenre, nemrég látogatást tett barátnőjénél, Florence Welchnél, akivel az egész napot az ágyban töltötték. „Amikor együtt vagyunk, sosem hagyjuk el a házat. Amikor ő látogat meg New Yorkban, villásreggelit készítek, aztán pedig egész nap az ágyban fekszünk és nevetünk, próbálgatjuk a ruháimat, zenét hallgatunk, táncolunk, illetve kiöltözünk, mint a kislányok a tea partyra” – vallotta be Blake.

hirdetés

Az amerikai színésznő – aki szeptember esküdött örök hűséget Ryan Reynoldsnak – igen nagy angol rajongó, és rendkívül szép emléke van arról, hogy bátyja „elrabolta” őt és Londonba vitte. „Amikor tizenöt éves voltam, a bátyám gyakorlatilag elrabolt engem a karácsonyi szünetben és Londonba vitt. Az egyik kedves barátjánál szálltunk meg, aki elvitt minket az összes nevezetességhez. Még Oxfordba is elmentünk egy napra, mert hatalmas nagy rajongója vagyok a Harry Potternek és látni akartam, hol forgatják.” – mondta Lively.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek