A hétvége nyertese: Óz, a hatalmas
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Csak Észak-Amerikában több mint 80 millió dolláros bevételt produkált a Disney legújabb filmje, az Óz, a hatalmas.
hirdetés
Az Óz, a csodák csodája film előzményeit, pontosabban Óz korábbi életszakaszát bemutató film, úgy tűnik, beváltja a hozzű fűzött reményeket. Bár a kritikusok nem voltak oda az alkotásért, úgy fest, a közönséget mégis felcsigázták, ha mással nem, akkor a parádés szereposztással, hiszen Hollywood új álomnője, Mila Kunis mellett feltűnik a már sokat bizonyított Rachel Weisz és Michelle Williams is, és hogy a hölgyeknek is kedvezzenek, a címszerepet a Pókember-filmekből ismerős James Franco kapta.
Az Óz, a hatalmas ezzel nyitásával a nemcsak az idei év legjobbját produkálta, hanem március hónap minden idők legsikeresebbjei közé is bekerült Az éhezők viadala és az Alíz Csodaországban mögött. Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy ehhez a 80 millió dollárhoz még hozzájönnek a nemzetközi vetítések jegybevételei, ami előzetes becslések alapján 69 millió dollár.
Bár kétségtelen, hogy nagyon szép bevételt produkált már most a film, a megtérülése még kétséges, hiszen a film elkészítése több mint 200 millió dollárt emésztett fel, és ezek csak a forgatási és utómunkálati költségek, a promóciós kiadásokat nem is tartalmazza.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











