Sorozatpremierek a Universal Channelen
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Universal Channel idén nagyszerű sorozatokat tartogat a nézőknek, ugyanis nagy kedvenceink vadonatúj epizódokkal térnek vissza.


A Universal Channel ez évben több sorozatát is folytatja, méghozzá Magyarországon eddig még nem látott epizódokkal. Megnézhetjük ugyanis a Kékpróba harmadik szezonját, illetve a Haven, a Zsaruvér és a Hawaii Five–0 harmadik évadát is, ám azt még nem tudni, hogy pontosan mikor, a csatorna blogjában ugyanis az olvasható, hogy egyelőre nem döntötték el, hogy mikor is tűzik őket műsorra.
A csatorna egyébként új premiersorozatokkal is bővül, ám hogy pontosan melyek is ezek, hivatalos weboldalukon közlik majd nézőikkel a közeljövőben.
Jelenleg is futnak premierévadok, ugyanis vasárnaponként a Testvérek történetéért izgulhatunk, hétfőnként A férjem védelmében ügyvédei oldják meg ügyeiket, míg keddenként a Botrány című drámasorozat vonzza a képernyők elé a nézőket.
A csatorna kínálatára tehát idén sem lehet panaszunk, és ahogy elnézzük, a jövőben is lesz mit nézni nekik köszönhetően.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nagyon jól nézett ki.
Híres színésznőt akart szerződtetni.
Újra összejött a két híresség.
Régi stylistja dolgozott rajta.
Kiakadt egy kommenten.
Nagyon egymásra találtak.
Kiderült, mi volt az oka.
Nem akarta feleségül venni?
Így ragyogtak a sztárok.
Kiderült, miért döntöttek így.