Starity

Beperelik az Argót

2013. március 13. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Irán vezetői fontolgatják, hogy pert indítanak az Oscar-nyertes Argo ellen, mivel szerintük irreális képet ad vissza az országukról.

hirdetés
Beperelik az Argót

Hivatalosan is 2012 legjobb filmjévé választották az idei Oscar-díj-átadón Ben Affleck nagy sikert aratott – ugyanakkor a kritikusokat megosztott – akció-drámáját. A történetben Tony Mendez és a kanadai nagykövet, Ken Taylor segítségével hat megszökött amerikai diplomata kiszabadulhat Iránból a túszdráma kellős közepén, egy fedősztorit használva.

Az AP értesülései szerint Isabelle Coutant-Peyre ügyvédnő áll az irániak segítségére, éppen azt fontolgatják, milyen alapokon lehetne pert indítani a dráma ellen, szerintük ugyanis nem valósághű elemeket láthattunk a filmben az országukról.

Azt tervezik, hogy a film DVD-árusítását eltörlik, bocsánatra kényszerítik a készítőket, de amit leginkább elvárnak, egy vallomás, miszerint az Argo nem más, mint átlátszó hazugság. A filmet egyébként az iráni mozikban már rég betiltották, DVD-formátumban viszont hozzáférhető.

Az iráni sajtó úgy vélekedett Affleck filmjéről és magáról a gáláról: „díjat adni egy anti-iránista filmnek egy propaganda-akció a nemzetünk és az egész emberiség ellen.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek