Starity

10 női szokás, amit a pasik utálnak

2013. március 15. 17:05   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A férfiak válaszoltak: íme, a legidegesítőbb női szokások, amiket ki nem állhatnak.

hirdetés
10 női szokás, amit a pasik utálnak

A nők Isten ajándékai, a mennyország teremtményei – olvashatjuk különféle portálokon, könyvekben, sőt, még versekben is. Albert Einstein egyszer azt mondta: „A nők abban a reményben házasodnak, hogy a férfi idővel változik, míg a férfiak remélik, ők nem fognak.” És milyen igaza van – legalábbis ez derült ki a legújabb nemek harca kérdőívből.

Angliában megkérdezték a párkapcsolatban élő férfiakat, mi irritálja őket leginkább a kapcsolatukban, mi az a női szokás, amitől a falat kaparják. Dr Beckmann összesítette a válaszokat, mi pedig ezeket mutatjuk be, mivel a hölgyek számos olyan tulajdonsággal bírnak, amik nemcsak a férfiakat, de női társaikat is felidegesítik.

Versenyeznek másokkal

Ha elfogadják, ha nem, a féltékenység és a versenyzői ösztön a vérükben van: gyakran versenybe szállnak másokkal, ha le akarnak nyűgözni valakit, legyen szó a szebb ruháról, jobb cipőről, hasonlóság figyelhető meg a több gyermekes anyukák között is, hiszen ki ne szeretné elmondani, hogy a kisfia jobb iskolába jár, mint a szomszédgyerek.

Partikon árgus szemekkel figyelik a csinos hölgyeket, azok öltözékét, majd hasonlítják össze önmagukéval. A versenyszellem nem negatív tulajdonság, csupán az elszántság jele.

„Tele van a gardrób, de nincs mit felvennem”

Nincs olyan férfi színész, akit leszóltak volna valaha azért, mert kétszer vette fel ugyanazt a ruhát két különböző rendezvényre, de ha egy női híresség teszi ugyanezt, a divatrendőrség akcióba lép.

A mindennapokban is gyakran előfordulhat a lányokkal, hogy hosszú percekig vacillálnak a ruhadarabok közt a szekrény előtt, mert épp nincs a vörös szín hangulatában, de a kék blúz torzítja az alakját. Mivel az igényességre és a kényelemre törekednek, a választás gyakran tovább nyúlik a szokottnál, de a férfiaknak nincs ilyen problémájuk: képesek magukra kapni a már négy napja viselt pólót is, ha az közelebb van.

Bajos csajok

Egy lány lehet egy másik lány legjobb barátja, de tíz másodperc alatt a legnagyobb ellenségévé is válhat egy rossz mondattal, rég rejtegetett titokkal, árulással. A nők egymás ellenségei, de ha kellő szociális készséggel és értelemmel rendelkeznek, nem csinálnak nagy ügyet a kisebb problémákból, és a pasikat sem idegesítik a se veled, se nélküled BFF-kapcsolatokkal.

Mindenen sírnak

Minden lánnyal előfordulhatott már, hogy történetesen a semmin kezdett el pityeregni, minden ok nélkül, csak mert olyan hangulatban van. Máskor alkalom kell hozzá – filmek, születésnap, boldog vagy szomorú pillanatok, de a pasikat az őrületbe kergeti, mivel sosem tudják, éppen mi a baj.

A pasi exei után nyomoznak

A legtöbb férfi erre panaszkodik: amint kapcsolatuk elég intimmé válik, és komolyabb témák is szóba kerülnek, mint a volt barátok és barátnők, a lányok azonnal a Facebookra pattannak, hogy utánakeressenek, vajon az előző jobb, szebb volt-e, mint ő, miket szeret, és mégis hogyan járhatott egy olyan libával? Ha nem tetszik, amit látnak, csak maguk alatt vágják a fát, hiszen zavarni fogja őket a tény, hogy „elődük” csinosabb vagy okosabb, de ha elégedetten látják, hogy semmivel sem ér többet a volt leányzó, szívesen körbemutogatják a fotóját a barátnőknek.

– Mi a baj?
– Semmi.

A toplista csúcsán áll az alábbi dialógus, a nők gyakran elintézik ennyivel, mivel úgy érzik, a partnerük éppen nem értené meg őket, vagy nem elég figyelmesek ahhoz, hogy kiérdemeljék a választ, őket viszont ez irritálja a leginkább.

Túl sokat beszélnek

A kutatás szerint ez a második legidegesítőbb szokás, mivel a férfiak 28%-a vallja azt, hogy barátnőjüknek be nem áll a szája, mindent meg szeretnének osztani velük. Egy kutatás szerint egy nő 20.000 szót mond egy nap, míg egy férfi csak hétezret.

Ez akkor a legelviselhetetlenebb, ha a lány éppen a kedvenc tévéműsoráról szeretne áradozni, őket pedig a legkevésbé sem érdekli, hogy mit csinált a szexi vámpír, és hová ment az izmos vérfarkas.

Véletlenszerűen megkérdezik, mire gondolnak

A pasik ki nem állhatják, ha partnerük random felteszi a kérdést: mi jár a fejedben? 15%-uk állítja, igazából nem is gondolnak semmire, vagy az jár a fejükben, hogy került az a pók a sarokba.

Felemlegetik a régi bakikat

Ha a srác akár csak egyszer hagyta bepenészedni a felbontott konzervet a hűtőben, a lány veszekedések alkalmával előszeretettel fogja felhozni a témát a semmirekellő és a lusta címszavak alatt. Gyakran alkalmazzák ezt a taktikát, ha rosszul csinálnak valamit, ilyenkor ugyanis visszavághatnak azzal, hogy: „Bezzeg te...”

Összeegyeztethetetlen válaszokat adnak

Az internetre számos alkalommal került már fel ún. női dekódolt szótár, amely tartalmazza az általuk használt szavak és mondatok „valódi” jelentéseit. Az igen általában egyenlő a nemmel, míg a „Nincs semmi baj” jelképezi a „Mindjárt felrobbanok” fogalmát. A férfiak szerint a nők képtelenek nyíltan kimondani, mi a probléma, mindig burkoltan fogalmaznak, célozgatnak, vagy egyáltalán nem arról beszélnek, amiről kellene.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek