Lee Ryan figyelmeztette a One Directiont
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lee Ryan, a Blue szépfiúja nemrég figyelmeztette a fiúkat: a hírnévnek árnyoldala is van.
hirdetés
A One Direction manapság egyre népszerűbb a fiatal lányok körében – és úgy tűnik, egyre több pártfogót szereznek a nagy sztárok között! Először A.J. McLean adott tanácsot a fiúknak, akiket egy londoni fellépés során látott élőben, majd Natasha Hamilton a Twitteren jelentette be, hogy ő és kisfia az együttes egyik dalára ébrednek.
Most pedig Lee Ryan figyelmeztette a fiúkat arra, hogy a hírnévvel nemcsak a jó, hanem a rossz is kézen fogva jár. „Tárgyilagos fiúknak tűnnek, de meg kell bizonyosodniuk arról, hogy olyan emberek veszik körül őket, akik nem ültetik fel őket!”
Elmondta továbbá azt is, hogy ez egy kemény munka, hiszen egyrészt ott a partik tömege, a csillogás, a jó élet, de ezek mellett ott van a sötét démon, ami könnyen átrántja az embert a rossz oldalra. Lee már csak tudja, hiszen, bár nagyon sok sikert ért már el a Blue-val, gyakran sikerült átesnie a ló másik oldalára.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.











