Starity

Öt sztori, amiről lemaradhattál

2013. március 22. 12:12   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kíváncsi vagy, ki festette lilára a haját, hogyan fest Holly Madison kislánya, és kit akarnak megölni az őrült One Direction-rajongók? Rövidhíreinkben megtalálod a választ!

hirdetés
Öt sztori, amiről lemaradhattál

Holly Madison megmutatta kislányát

Az In Touch Weekly magazinban megosztotta a világgal az első fotót, amelyen az alig kéthetes újszülött kislánya, Rainbow látható. A harminchárom éves korábbi Playmate elárulta, hogy nagyon élvezi az anyaságot, a szülés pedig meglepően könnyedén zajlott le. „Tulajdonképpen nevettem, miközben nyomtam!”

Holly és párja, a Las Vegas-i partiszervező, Pasquale Rotella együtt élvezik a kisbabával töltött időt. „Még a visítása is olyan cuki” – áradozott a modell.
Noha sok támadást kapott a névválasztás miatt, mondván, a kis Rainbow neve inkább egy sztriptíztáncoséra emlékeztet, Holly közölte, hogy nem törődik mások véleményével, és a kislányát úgy fogja nevelni, hogy öntudatos nő váljon belőle, aki mindig kiáll magáért.


Fotó: In Touch

*

Újra hordja gyűrűjét Miley Cyrus

A legutóbbi pletykák arról szóltak, hogy Miley Cyrus és vőlegénye szakítottak, hiszen az énekesnő ujján hetekig nem láthattuk az eljegyzési gyűrűjét. Azonban a Hannah Montana egykori sztárja szerdán megcáfolta a rosszindulatú híreket, ugyanis az Instagramra fényképeket töltött fel magáról, és ismét ott csillog az ujján a három és félkarátos gyűrű. A tény azonban, hogy Miley-t Palm Springben látták üldögélni a medence szélén, miközben Liam Ausztráliában napozott a strandon, még mindig okot ad arra a pletykálkodóknak, hogy kételkedjenek a párocska boldogságában.

*

Lindsay Lohan: „Én nem buliztam!”

Úgy tűnik, nem bírja ki, hogy egyetlen napig is kimaradjon a címlapsztorikból. Most éppen azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy nem bulizással töltötte az estéjét a bírósági tárgyalás után, és nem ő látható fekete bőrdzsekivel letakarva azokon a fotókon, amiket néhány paparazzó készített egy hollywoodi éjszakai klub előtt. Kínos, hogy a dzsekin ugyanaz a Mr Pink energiaital-logó látható, mint amit Lindsay reklámoz.

A színésznő három Twitter-üzenetben is azt próbálta bizonygatni, hogy ő komolyan veszi a büntetést, és meg szándékozik javulni. Állítási szerint ki sem tette a lábát a szállodából, és szusit evett vacsorára, amit a szobájában szolgáltak fel.

*

Liam Payne kiskutyája halálos fenyegetéseket kap!

Miután a One Direction tizenkilenc éves szívtiprója és barátnője megosztott a Twitteren egy fotót az új családtagjukról, egy tündéri szibériai husky kutyakölyökről, Lokiról, féltékeny rajongók szitokáradata és fenyegetései árasztották el a közösségi oldalt. Zokon vették, hogy Liam ennyire olvadozik a kiskutyájáról, ahogyan a barátnője is.

Még arra is vetemedtek, hogy elindítsanak egy trendet: #dieloki (halj meg, Loki). A kutyusnak azonban nemcsak saját Twitter-oldala van, hanem jókora rajongótábora is, amely visszaverte a gyűlölködő támadásokat.

*

Lilára festette a haját az Adelaine énekesnője

Barnából szőke, majd szőkéből lila lett – az extravagáns énekesnő, Stormy Piña ezúttal egy rikító hajszínt választott, akárcsak Perrie Edwards, aki élénk ciklámenszínnel dobta fel a frizuráját. Úgy tűnik, a szokatlan az új trend?

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek