Starity

Snooki ikreket szeretne

2013. március 24. 09:09   |   Szerző: LadyAly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A guida a HollywoodLife-nak adott exkluzív interjújában árulta el, hogy nemcsak egy gyereket szeretne a második szülésnél, hanem egyből ikreket.

hirdetés
Snooki ikreket szeretne

Bizonyítva, hogy a bátorság kis csomagokban jön, úgy tűnik, a Snooki & Jwoww sztárja azt hiszi, kezelni tudná az ikreket, és ezt most azonnal be is bizonyítaná. Nicole (25) és vőlegénye, Jionni (25) jelenleg első gyermeküket nevelik, Lorenzót, aki már majdnem 7 hónapos, ám Snooki a március 16-án lezajlott GLAAD-díjátadón elmondta, készen állna még több gyerekre, kettő, sőt akár három is jöhet.

Amikor megkérdezték tőle, hogy szeretne-e még gyereket, nem habozott válaszolni: „Gyereket akarok, méghozzá most! Ikreket.” Nyilván azt, hogy mennyi baba szülessen, nem tudja szabályozni, de a guida egy percig sem csügged. „Jionni családjában gyakoriak az ikrek, így minden esélyünk megvan rá. Nagyon szeretnék ikreket.”

Snooki a közelmúltban elismerte, nagy volt rajta a nyomás, hogy a terhessége után leadjon közel 20 kilót, mert félt, hogy pasija elhagyja őt. Jelenleg továbbra is szigorú diétát tart, hogy elérje régi, 46 kilós versenysúlyát. „Minden nap edzőterembe megyek, és betartom az étrendet is. Az egyetlen dolog, amiről nem tudok lemondani, a fagyi.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek