Turnéra indul Kelly Clarkson és a Maroon 5
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az amerikai énekesnő és a rockbanda szóvivői megerősítették, hogy ezen a nyáron együtt fognak koncertezni.


Jay-Z és Justin Timberlake párosa után újabb két szupersztár indul közös turnéra szülőhazájában. Ma reggel a híres rockbanda, a Maroon 5 jelentette be, hogy augusztus elsején St. Louisban indul a 2013 Honda Civic Tour elnevezésű turnéjuk, amelyen olyan sztárok kísérik őket, mint Kelly Clarkson. PJ Morton, Rozzi Crane és Tony Lucca.
Egy sajtóközleményben a banda frontembere, Adam Levine így nyilatkozott: „Nagyon igatottak vagyunk a Honda Civic Tour miatt. Kelly, PJ, Rozzi és Tony mindannyian egyedülálló és csodálatos művészek. Alig várom, hogy együtt turnézzunk velük. Minden egyes este nagyszerű lesz.”
A Maroon 5 folyamatosan ontja a kislemezeket a tavaly megjelent albumukról, amely az Overexposed címet viseli. A legutóbbi, a Daylight jelenleg a Billboard Hot 100 slágerlistáján a tizenkettedik helyen tartózkodik, és gyakran hallható a rádióban.
Eközben Kelly Clarkson éppen turnézik a Greatest Hits: Chapter One, címet viselő válogatásalbumával, amelyről leginkább a két vadonatúj kislemez, a Catch My Breath és a People Like Us örvend nagy népszerűségnek. A jegyek már április 6-ától kaphatóak az augusztus elsején kezdődő turnéra.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Vicces utalás lett belőle.
Napvilágra került egy posztja.
A memoárját szeretnék megfilmesíteni.
Kerekedik a pocakja.
A rajongók szerint Taylor Swift nincs jól.
Úgy tűnik, nincsenek jóban.
Jacob Elordi nem akarta megcsinálni a filmeket.
Tegnap este tragédia történt.
Barátság maradt köztük.
Szerinte hamarosan kezdődhet a sorozat promóciója.