Klippremier: Florrie — Live A Little
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Florrie tegnap osztotta meg rajongóival legújabb dalát, a Live A Little-t, ez az első, ami nyilvánosságra került az énekesnő új albumáról, mely még idén kiadásra kerül.
hirdetés
A 24 éves énekesnő bizony nem lustálkodik. Minden évben új albummal kedveskedik rajongóinak. Eddig négy EP-t adott ki 2010 óta tartó karrierje alatt. Az énekesnő Twitter-profilján többször is utalt arra, hogy idén is új hanganyaggal örvendezteti meg a nagyérdeműt.
Az új albuma előfutáraként jelentette meg a Live A Little című dalát, melyhez klipet is forgatott. A fiatal énekesnő tegnap reggel izgatottan csiripelt minderről a Twitter-profilján. „Itt van! Live A Little, egy új dal & videó csak Nektek! Lájkold, szeresd, oszd meg!”
Ezzel egy időben Florrie VEVO-csatornáján is elérhetővé vált a klip, melyet alig egy nap alatt majdnem húszezren tekintettek meg. A rajongók tetszését bizonyára elnyerte, hiszen számos pozitív komment érkezett az énekesnő bejegyzésére, amit hálásan meg is köszönt. „Köszönöm szépen a csodás kommenteket a Live A Little-lel kapcsolatban. Nagyon boldog vagyok, hogy szeretitek.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.











