Starity

Carey Mulligan elégedetlen a testével

2013. április 06. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A londoni születésű Carey-nek nehezére esett megválnia a ruháitól a forgatások alatt, de bevallása szerint ez segített neki abban, hogy elfogadja önmagát.

hirdetés
Carey Mulligan elégedetlen a testével

A 27 éves színésznő olyan filmekben vetkőzött már, mint az And When Did You Last See Your Father?, az Egy lányról vagy A szégyentelen, sőt, egyik színdarabjában, a Through A Glass Darklyben is megvált ruháitól. Ennek ellenére nagyon is félénk, ha nem a filmjeiről van szó.

„Egész életemben nagyon prűd voltam, ami a testem illeti. Mindig mindenem eltakarom, mintsem villantsak. Nem nézek ki túl jól rövid szoknyákban – legalábbis azt hiszem.”

Pucér jelenetei ellenére bevallotta, nincs megelégedve az alakjával, és igen merésznek kellett lennie ahhoz, hogy A szégyentelen című filmben mindent megmutasson Michael Fassbendernek és persze a stábnak. „A karakterem totál pucéran állt a testvére előtt, nem érezve semmit. De számomra nagyon felszabadító volt, és segített, hogy elfogadjam a testem.”

A nagy Gatsbyben, mely a Cannes-i Filmfesztivál során kerül először vetítésre, karaktere, Daisy nemcsak egy, rögtön két férfit fog meg: Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) és Tom Buchanan (Joel Edgerton) is odavannak érte. A nyolcvanmillió fontból készült, 1925-ben Fitzgerald által írt novella 3D-s adaptációját Baz Luhrmann rendezte, Tobey Maguire és Isla Fisher szintén fontos szerepet kaptak benne.

„Leonardóval dolgozni igazi valóra vált álom. Az egyik legnagyszerűbb színészek egyike, minden barátom le volt nyűgözve, hogy vele dolgozhatok.”


Leonardo és Carey A nagy Gatsbyben

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek