Starity

Eljegyezték Polgár Krisztinát

2013. április 07. 10:10   |   Szerző: Bogi13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Polgár Krisztina hamarosan férjhez megy. Párja, Szabolcs romantikus körülmények között kérte meg a kezét.

hirdetés
Eljegyezték Polgár Krisztinát
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

A 2008-as Miss Earth Hungary régóta számított rá, hogy párja megkéri a kezét, hiszen álmai férfijával már szerelmük kezdete óta sokat beszéltek a házasságról. A romantikus eljegyzésre azonban eddig várnia kellett, hiszen Kriszta párja, Szabolcs egyedi leánykérést tervezett – írja a Bors.

A leendő apuka többfogásos menüvel várta haza várandós barátnőjét, annak ellenére, hogy nem egy konyhatündér. Az egykori szépségkirálynő már ekkor gyanakodni kezdett. Azonban jó ideig nem történt semmi, majd amikor aludni készültek, párja előhúzott egy pókerdobozt, benne régi, idézetekkel teli kártyákkal.

„Az egyik kártya közepe ki volt vágva és benne volt a gyűrű. Megkérdezte, leszek-e a felesége, de azt kérte, jól fontoljam meg a döntést, mert ő csak egyszer szeretne nősülni. Persze igent mondtam” – meséli Kriszta, aki azt is elárulta, hogy templomi esküvőt szeretnének, de azt még nem tudják, hogy a szülés előtt vagy után.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek