Starity

George Michael két hónapig rehabon volt

2013. április 09. 10:10   |   Szerző: Im a SlaveForBritney

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A világhírű énekes február óta klinikára járt idegkimerültség miatt, ami már régóta gyötri.

hirdetés
George Michael két hónapig rehabon volt

A világszinten elismert énekest, George Michaelt még mindig kísérti a tudat, hogy 2011 telén a súlyos tüdőgyulladása majdnem a túlvilágra taszította. Az elmúlt időszakban szorongással és idegösszeomlásra jellemző tünetekkel küzdött, ezért még februárban bevonult egy ausztrál rehabra.

A kezelést eddig hétpecsétes titok őrizte, viszont a rehabilitáció lejárta után, pár nappal ezelőtt szóvívője már nyíltan beszélt az egészről. George állapotáról viszont nem nyilatkozott.

A 49 éves sztár idegi és lelki problémái már tavaly is jelentkeztek, két hónappal az olimpiai fellépése után. A poszttraumás sokktól szinte teljesen leépült, aligha tudott bármit is csinálni. A tüneteket orvosai már a majdnem halállal járó tüdőgyulladása elmúlása után is jelezték neki, ő viszont úgy gondolta, segítség nélkül fel tudja dolgozni a történteket. Végül csak akkor fordult szakmai segítséghez, mikor már komoly volt a baj.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek