Starity

A hírnév kurtítja az élethosszt

2013. április 18. 13:01   |   Szerző: MTI

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A híres emberek rövidebb ideig élnek – erre jutottak ausztrál kutatók amerikai sajtóban megjelent gyászjelentések elemzésével.

hirdetés
A hírnév kurtítja az élethosszt

A The New York Times című lap 2009 és 2011 között közzétett ezer gyászjelentését vizsgálgatták, elemzésük a QJM című nemzetközi orvosi folyóiratban jelent meg. Az eredmény: a színészek, énekesek, zenészek és a sportolók halnak a leghamarabb a hírességek közül, átlagosan 77 évet érnek meg.

79 esztendőre számíthatnak az írók, zeneszerzők és képzőművészek. A tudósok 82 esztendőt élnek átlagosan, a híressé vált üzletemberek és politikusok 83-at. Az elemzés kitér arra is, hogy a rákbetegség gyakoribb a hírességeknél, leginkább a tüdőrák fenyegeti őket.

A „nekrológusok” – a Queenslandi Egyetem és a New South Wales-i Egyetem kutatóinak – nevében Richard Epstein professzor megjegyezte, hogy tanulmányuk nem igazán bizonyít bármit is, ám felvet néhány érdekes kérdést.

„A fiatal korban érkező siker arra hajlamosít, hogy amikor később halványulni kezd a csillogás, az illető egészségtelenebbül éljen? Vagy a lelki nyomás vezet önpusztító szokásokhoz? Vagy a sztárok eleve kockáztatóbb hajlamúak, és teljesítményük javítása végett nyúlnak cigarettához, szeszhez, kábítószerhez?” – veti fel, majd hozzáteszi, bármi is a magyarázat, tanulmányuk eredménye egészségügyi intelem azoknak a fiataloknak, akik hírnévre törekszenek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek