Starity

Aminával nehezen jön ki a többi címlaplány

2013. április 22. 10:10   |   Szerző: Bogi13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 26 éves modell már a verseny kezdetekor mengondta, hogy nem barátkozni jött, hanem nyerni.

hirdetés
Aminával nehezen jön ki a többi címlaplány
Fotó: Viasat3/Nánási Pál

A Viasat3 új műsora április kilendedikén indult, de a versenyzők már számos alkalommal konfliktusba kerültek egymással. A 26 éves Amina Malakona többször is magára haragította a többi versenyzőt szókimondó stílusával. A modell, aki egyébként korábban a nyuszis magazin borítóján pózolt, már a verseny kezdetekor kijelentette, hogy ő nyerni jött, nem barátokat keresni. A lány egyik versenytársa, a 21 éves Koholák Szandra nagyképűnek, míg Elbert Alexa antiszociálisnak tartja a lányt.

„Nem tudom, kinek képzelte magát, egy lelki beteg, beképzelt nő. Azt mondta rám, sok vagyok, hát nekem meg ő volt kevés” – magyarázta róla Szandra, Alexa pedig arról mesélt, hogy Aminának a válogatások alatt sem tetszett semmi, hisztizett és káromkodott, ha valami nem volt ínyére való.

A lány nem mindennapi stílusa az egyik zsűritagnak, Illés Csabának, a hot! magazin főszerkesztőjének is feltűnt, aki a Blikknek nyilatkozott az egzotikus szépségű versenyzőről. Szerinte azért nem tud igazi áttörést elérni a modellszakmában, mert nem teszi magát szerethetővé, éppen ellenkezőleg, a segítséget pedig megtagadja. Bertók Fruzsin és Mayán kívül a többiekkel nem foglalkozik.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek