Pink lemondta a birminghami koncertjét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az amerikai énekesnő kénytelen volt lemondani a birminghami koncertjét légzőszervi fertőzés miatt.
hirdetés
Pink – igazi nevén Alecia Moore – jelenleg világ körüli turnén vesz részt, hogy a The Truth About Love című, legújabb albumát népszerűsítse. Azonban a turné egyik brit állomásán, Birminghamben annyira megbetegedett, hogy kénytelen volt lemondani a koncertet. A hivatalos jelentés szerint légzőszervi fertőzéssel küzd, így most egy rövid szünetet tart.
„A legnagyobb sajnálattal kellett lemondanom ma este a birminghami fellépésemet” – jelentette be a Twitter-oldalán, majd hozzátette, hogy a fertőzés még az egyik fülét is megtámadta. – „Nem az a típus vagyok, aki könnyedén lemond egy koncertet – és bocsánatot kérek mindenkitől, akinek kényelmetlenséget okoztam a betegségemmel” – írta nem sokkal később.
A rajongóitól máris számtalan üzenetet kapott, amelyben mielőbbi gyógyulást kívántak neki és a támogatásukról biztosították – az énekesnő örömmel meg is köszönte a figyelmességüket. „Köszönöm az én csodálatos embereimnek, akik elárasztanak a szeretetükkel.”
A The Truth About Love turné 130 koncertből áll és egészen 2014-ig tart, amelynek során Pink bejárja Amerikát, Európát és Ausztráliát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











