Starity

Elváltak a Simpson szülők

2013. április 26. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

34 év házasság után adta be a válókeresetet Joe és Tina Simpson, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva.

hirdetés
Elváltak a Simpson szülők

Tina és Joe Simpson 1978-ban, Texasban kötötték össze életüket és szerelmükből két lány – Ashlee és Jessica – született. A család akkor vált igazán népszerűvé, amikor az MTV elkezdte sugározni a Newlywedset, mely Jessica és Nick Lachey életét kívánta bemutatni. Mindkét Simpson lány mutatott némi tehetséget (Jessica színésznőként, Ashlee énekesnőként), azonban az utóbbi években már inkább a közönség irántuk táplált szimpátiájának hála, hogy a köztudatban maradtak.

Tina tavaly októberben adta be a válókeresetet, azonban csak a napokban mondták ki a válást. „Békésen zajlott, ahogy az osztozkodás is, és szó sem volt harmadik személyről. Aki mást állít, az hazudik” – nyilatkozta Joe Simpson a People magazinnak.

Egy Jessicához közel álló forrás pedig elmondta, hogy a lány ugyan szomorú a válás miatt, azonban átment már nehezebb időszakokon is, így nem érte nagy megrázkódtatás. Ashlee és Tina még nem adott hangot a témát illetően, azonban abban biztosak lehetünk, hogy Ash minden bizonnyal átérzi édesanyja csalódását, hiszen fiatal kora ellenére, ő is az elvált nők népes csapatát erősíti Pete Wentzcel való válása óta.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek