Cory Monteith kijött a rehabról
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Glee sztárját a minap lencsevégre kapták barátnőjével, Lea Michele-lel az LAX reptéren.


Köztudott, hogy Cory Monteith még a hónap elején önként elvonóra vonult súlyos drogproblémái miatt, amelyről akkor szóvivője számolt be. A Glee Finnje 19 éves korában egyszer már túlesett ezen a folyamaton, de a túl nagy felhajtás miatt visszatért káros szenvedélyéhez, azonban kevesebb, mint egy hónap elteltével már a klinikán kívül mutatkozott.
Április 26-án kapták lencsevégre a szemfüles paparazzók Cory-t barátnőjével és egyben kolleganőjével, Lea Michele-lel a Los Angeles-i LAX repülőtéren, amint vélhetően egy romantikus vakációra indultak. A szerelmesek hatalmas mosollyal az arcukon sétáltak és látszott rajtuk az öröm, hogy újra együtt lehetnek a nehéz időszak után.
„Mindketten nagyon boldognak tűntek és egész idő alatt mosolyogtak. Amikor az egyik biztonsági őr megkérdezte Cory-tól hogy van, ő azt válaszolta, hogy jól. Barátságosak voltak a körülöttük lévőkkel, nagyon jó hangulatban és izgatottan várták, hogy kiszabaduljanak a városból” – mesélte egy szemtanú az E! News-nak.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.