Újabb sikeres sorozat ér véget: az iCarly
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Hannah Monatana után egyre több sikeres sorozatot állítanak le. Ez történt Amerika egyik legnépszerűbb sorozatával, az iCarlyval is. De vajon mihez kezd ez után a szereplőgárda?
hirdetés
Miranda Cosgrove megerősítette a hírt, miszerint vége Amerika egyik legnézettebb sorozatának, az iCarlynak. Mivel a 17 éves lány egyetemre megy, ezért a készítők nem tudnának mit kezdeni a sorozattal főszereplő nélkül.
Miranda így nyilatkozott a történtekről: „Szeretnék egyetemre menni New Yorkba. A szüleim viszont azt szeretnék, ha továbbra is Los Angelesben maradnék, és itt iratkoznák be az egyetemre. És ott van még a zeném. Szeretek énekelni, mert annyira vicces dolog. Még feltétlenül szeretnék egy turnét is, ahol a Sparks Fly CD dalait adnám elő.”
Na de mi lesz a sorozattal? Mivel Miranda megerősítette a hírt, miszerint egyetemre megy, amíg a lány a padokat koptatja, a készítők leállítják a sorozatot. Talán ezután egy adag vicces iCarly helyett szomorkás, sírós iOvert kapunk? Na és mi lesz Nathan Kress-szel, Jenette McCurdyval és a többi szereplővel?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.













