Starity

Hírességek stílusevolúciója - Melina Perez

2013. június 03. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Miss Perez 2002-ben kezdte el birkózói pályafutását, így most cikksorozatunk legújabb részében egészen napjainkig nyomon követjük stílusbeli átváltozását.

hirdetés
Hírességek stílusevolúciója - Melina Perez

Az egykor sikításáról híres díva ma már lenyugodott mind ringen belül, mind ringen kívül, ezt pedig csendes és elegáns stílusa is jelzi. Melina mára igazi dívája lett rajongóinak, így most lássuk hogyan alakult stílusa az évek során.

2002

Melina 2002-ben kezdett el komolyabban foglalkozni a pankráció világával, ekkor került be a Tough Enough III-ba, ami egy reality show. Ekkor még igencsak szürke egérnek számított: festetlen haj, kevés smink, egyszerű rövidnadrágban és trikóban vonult a ringbe, valamint csatos bakancsban. Senki nem gondolta volna, hogy pár év múlva WWE-dívaként fog parádézni.

2004

2004-ben az Ohio Valley Wrestling-be (OVW) került, ahol már kezdte keresgélni a saját stílusát. Próbálkozott ekkor már modellkedéssel is és ízléses képek készültek róla. Hosszú fekete hajába fazon került és szőkésbarna árnyalatot kapott. Ruhatára is sokkal csajosabb lett mind fazonilag, mind színileg.

hirdetés

2005-2006

2005-ben debütált a WWE SmackDownba az MNM (Mercury, Nitro & Melinda) tagjaként. Ekorra már igazi „nagyasszonyként” tündökölt a két fiú oldalán. Szőke-barna ombre frizurát hordott, melleit megcsináltatta és elkezdődött az aprószoknyás korszaka: falatnyi szoknyákat viselt, ugyancsak falatnyi topokkal akár a ringen kívül, akár benne. Nem zavarta, ha lának a nézők mindent.

2006-2009

2007 után feloszlott az MNM, ő pedig egy darabig John Morrison macájaként folytatta a RAW-ban, később azonban egyedül vágott neki és innentől mutatta meg, hogy ő aztán nem semmi a ringben. Miután csak Melinaként futott, kezdett kialakulni az igazi stílusa. Haja eleinte több színárnyalatban is pompázott egyszerre, az alap a barna maradt, de volt benne vörös-szőke, majd csak vörös melír. Ruházatilag is sokat változott, igaz a pici szoknyákban még mindig sokszor vonult a vörös szőnyegen, de javarészt már birkózó overálokat viselt. 2007-ben már fekete hajjal hódított, öltözködése pedig sokkal kifinomultabb lett 2008-ra: elegánsabb és komolyabb kompozíciókat viselt.

2009-2011

2011. augusztus 5-én hagyta el a WWE-t. Ekkorra kétszeres WWE Divas Championship és háromszoros WWE Women's Championship győztes volt. 2009 után nem sokat változtatott megjelenésén, mivel hajába pár kékes melírcsík került, sminkje latinos és öltözködése is kicsit ebbe az irányba húz. 2010-ben találta meg igazán stílusát.

2011 – napjainkig

2011-es távozása után nem nagyon lépett színre, bár fotósorozatokat ugyan vállal és néha fel-feltűnik pankrációs rendezvényeken. Stílusa mára egy csodálatos díváé, a macskanőéhez lehetne hasonlítani: testhezálló bőr, kibontott barnás haj és fekete szemek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek