Starity

Így néztek ki a sztárok a 2013-as MET-gálán

2013. május 07. 14:02   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megbotránkoztató ruhákban és megjelenésekben a MET idén is verhetetlen volt.

hirdetés
Így néztek ki a sztárok a 2013-as MET-gálán

A MET idei témája a punk szellemiség volt, a sztároknak pedig felcsillant a szemük, hogy végre nem a szokásos vörös szőnyeges etikettet kell követniük, hanem kicsit elengedhetik magukat és játszadozhatnak a divattal. Nézzük, kik voltak az est legérdekesebb arcai!

Anne Hathaway akár a punk nagyasszonya is lehetne ebben a merészen kivágott fekete estélyiben – azonban kétségtelen, hogy mégis új, szőke hajával vonta magára a figyelmet.

Miranda Kerr megvillantotta tökéletes testét ebben a Michael Kors-szerelésben, amely, be kell vallanunk, remekül állt a csinos modellnek.

Katy Perry-nek nem teljesen volt világos, mit is takar a punk stílus, így ő egyedileg értelmezte a feladatot, és a New York-i útján beszerzett Dolce&Gabbana-ruhát öltötte magára, amelyben úgy festett, mint aki időutazáson vett részt. Katy kétségtelen érdekes színfolt volt a szőnyegen, arany koronájáért pedig imádjuk.

hirdetés

Nina Dobrev egy érdekes Monique Lhuillier-overált választott, amely oldalról estélyinek néz ki. A színésznő igazi dívaként, emelt fővel viselte a darabot, így nem tudjuk érte elítélni.

Katie Holmes egy Calvin Klein könnyed, fehér ruhát választott, amelyben biztosan kitűnt a sok sötét szín mellett.

Dakota Fanning egyszerű Rodarte-ruháját nagy mértékben feldobták a hátára varrott angyalszárnyak, amelyet nemcsak mi, hanem a kritikusok is értékeltek.

Az est legmegosztóbb személye pedig természetesen Miley Cyrus volt, aki mostanában imád arra indokot találni, hogy megbotránkoztassa az embereket. Az idei MET-gálán a hölgy úgy nézett ki, mint aki áramba nyúlt, de még sem lehet egy szavunk sem, hiszen ha punk, akkor Cyrus biztosan kitesz magáért.

Kristen Stewart stylistja nem választott valami előnyösen ezzel a Stella McCartney vörös overállal, a sminkesek pedig egy sétáló zombit varázsoltak az egyébként helyes színésznőből. Nagy kár!

Blake Lively egészen gyönyörű volt ebben a páratlan, egyedi Gucci-darabban, amely érdekes átmenetet választott a fekete és a szürke között.

Kim Kardashian célját nem egészen értjük ebben a Prada-kismamaruhában, amelyet összevartak egy kesztyűvel. Érdekesen nézett ki, azt meg kell hagynunk.

Jennifer Lopez ebben a Michael Kors-szerelésben egy igazi vadmacskának nézett ki, az est egyik legszexibb résztvevője volt!

Taylor Swift igazi végzet asszonya volt a Black Cutouts-darabjában, mégis az est egyik legjobban öltözött hírességének mondható.

Ashley Greene-t mintha túl nőtte volna a Black Ball Gown-darabja, de a színésznő így is büszkén tudta hordani, ráadásul abszolút beillett az est témájába.

Sarah Jessica Mohawk bájos ruhájától már csak az állatkert a fején volt érdekesebb, de hát mi mást várnánk a Szex és New York sztárjától, ha nem ezt? Divat a javából!

Mary-Kate Olsen egy Silk Robe-köntöst választott az eseményre, de a megjelenése sajnos hagyott némi kivetnivalót maga mögött.

Emma Watson elragadó volt ebben a merészen kivágott, fekete estélyiben, amelyet egy hosszú fülbevalóval és magas sarkúval dobott fel.

Nicki Minaj önmagához képest egészen normálisan nézett ki ebben a kék selyemruhában, amelyhez tökéletesen illett szőke, göndör haja és sötét rúzsa. Nicki, most ezt eltaláltad – még akkor is, ha az összhatás nem volt annyira punk...

Beyoncé Givenchy fekete, uszályos darabot választott, ami tökéletesen kiemelte az énekesnő alakját.

Ashley Olsen egy Sheer-narancsruhát választott, amelyben rendesen felhívta magára a jelenlévők és a divatlapok figyelmét.

Jennifer Lawrence lábait bár kicsinyítette, még is nagyon bájos volt ebben a sötét Dior-darabban. Az Oscar-díjas színésznő bár tudja, illő lett volna azt mondania, hogy rajong a punkért, azonban ez nem így van, és soha nem volt lázadó korszaka. Érhető, hogy most is a dívás megjelenést választotta, majd eljátszadozott SJP tollaival.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek