Kislányával koncertezett Pink
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az éppen zajló The Truth About Love turné május 7-ei állomása Frankfurt volt, ahol még az énekesnő kislánya is megmutatkozott a színpadon.
hirdetés
Az énekesnő épp Leave Me Alone (I'm Lonely) című slágerét adta elő turnéja frankfurti állomásán, amikor egyszer csak a szám közepén leguggolt, integetni kezdett, majd a színpad szélére szaladt és felkapta kislányát Willow-t, akárcsak Beyoncé tette néhány nappal ezelőtt.
Pink pár másodpercig a karjában tartva táncolt kislányával, majd puszit nyomott az arcára, és visszavitte a színpad szélére, hogy tovább vigyázzanak rá és hogy tovább élvezhesse édesanyja előadását. Ezután az énekesnő folytatta a számot és a koncertet is ugyanolyan erőbedobással, mint előtte.
Willow egy rózsaszín fülvédőt viselt, nyilván zajvédelmi okokból, Pink pedig ismét bebizonyította, hogy igazi jó anya, aki még koncert közben is foglalkozik a gyerekével. A kislány látszólag élvezte a történéseket, a rajongók pedig olvadoztak a látványtól.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











