Beatrice Egli nyerte a német tehetségkutatót
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A hónapok óta tartó verseny 2013. május 11-én véget ért, ahol Beatrice Egli győzedelmeskedett: magasan 70,25%-kal győzte le ellenfelét.
hirdetés
A Deutschland sucht den Superstar idei szezonjában két hölgy maradt a döntőben. Az egész este arról szólt, hogy vajon Beatrice Egli vagy Lisa Wohlgemuth nyeri el az 500.000 eurós díjat, illetve a Universal Musickel való lemezszerződést.
Az este során a legjobb nyolc versenyző is nagy szerepet kapott: előadták Irene Carától a What a Feeling című számot. A két döntős három-három dallal lépett fel, hogy meggyőzzék a közönséget, ki érdemes arra, hogy Németország új szupersztárja lehessen.
A zsűri mindkét lányt biztatta, szép jövőt jósolva nekik. A zsűriszékekben helyet foglalt Bill Kaulitz és ikertestvére, Tom, Dieter Bohlen, valamint Mateo Jaschik. Dieter írt is egy-egy dalt a döntősöknek, ezáltal megjelent első kislemezük is.
Az est végén pedig fény derült arra, hogy ki is a legújabb szupersztár: Beatrice Egli 70,25 százalékkal toronymagasan verte ellenfelét.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











