Kembe Sorel befejezte a közmunkát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Jóban rosszban Kalem Józsija november óta segített a hajléktalanokon: ételt osztott, takarított, kávét és teát főzött, nemrég azonban letöltötte utolsó munkanapját.
hirdetés
Sorel tavaly októberben elsodort egy biciklist, a bíróság ezért 100.000 forintos büntetést szabott ki rá. Ő azonban a fizetés helyett a közmunkát válaszotta: november óta minden vasárnap egy hetedik kerületi melegedőben osztott ételt és italt a rászorulóknak.
A Jóban rosszban sztárja elárulta, hogy személyi kötődések is kialakultak ez alatt a pár hónap alatt. Első nap az ott dolgozók fenntartásokkal fogadták, de bebizonyította, hogy valóban segíteni akar a hajléktalanokon, és hamar beilleszkedett. Most nagyon örül, mert nem kell vasárnap reggelente korán felkelnie – amíg meg nem születik kislánya, Katja.
Kembe Sorel ledolgozta büntetését, és már nem kell bejárnia a melegedőbe, de nem fogja elfelejteni az utolsó fél évet, már dolgozik azon, hogy hogyan tudna még többet segíteni az embereken.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
10 évet töltött a sorozattal.
Igyekszik távol tartani az őrülettől.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Új fotók is érkeztek.
Nem örülnek a rajongók.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.











