Starity

Továbbra is verhetetlen a Vasember 3

2013. május 13. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bemutatták a hétvége folyamán A nagy Gatsbyt, de a Vasember sikerét még ez sem tudta felülmúlni.

hirdetés
Továbbra is verhetetlen a Vasember 3

A Robert Downey Jr. főszereplésével készült Vasember 3. akár az év legsikeresebb mozifilmje is lehet a Thor, még bemutatásra váró második része mellett. A hétvége folyamán 72,5 millió dollárt hozott a konyhára, ezzel pedig összesen a bevétel meghaladta az egymilliárd dollárt (ez 226 milliárd forintnak felel meg).

A The Hollywood Reporter összeállítása alapján a második helyen a F. Scott Fitzgerald novellájából készült A nagy Gatsby áll, melyben Leonardo DiCaprio, Carey Mulligan és Tobey Maguire alakítják a főszerepeket – lenyűgözően szerepelt a pénztáraknál: 51,1 millió dollárt sikerült bezsebelnie.

Mark Wahlberg és Dwayne “The Rock” Johnson akcióvígjátéka, a Pain & Gain áll a dobogó harmadik fokán ötmillió dollárral, ezt követi a Peeples, melyben a Django elszabadul Kerry Washingtonja és Craig Robinson látható, 4,9 milliót sikerült még hoznia, valamint a 42 szerepel az ötödik helyen, 4,7 millió dollárral.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek