Starity

George Michaelt helikopterrel vitték kórházba

2013. május 17. 21:09   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit énekes autóbalesetet szenvedett a brit M1-es autópályán, helikopterrel kellett a kórházba szállítani.

hirdetés
George Michaelt helikopterrel vitték kórházba

George Michael csütörtök este, nem sokkal háromnegyed hat után autóbalesetet szenvedett az M1-es autópályán Nagy-Britanniában. Három mentőautó érkezett a helyszínre, az énekest pedig helikopterrel szállították kórházba.

Michael, aki nem maga vezette a járművet, csupán utasként foglalt helyet, könnyebb sérüléseket szerzett a balesetben – kisebb horzsolásokat és vágásokat.

A 49 éves előadóművész szóvivője elmondta: George Michael utasként utazott abban a járműben, amely közlekedési balesetet szenvedett csütörtök este, harmadik résztvevő nem volt. Jelenleg felszíni vágásokkal és horzsolásokkal kezelik, de jól érzi magát.”

A mentőszolgálat szóvivője, Gary Sanderson így nyilatkozott: „Egy negyvenes éveiben járó férfi fejsérüléseket szenvedett és további kezeléseket igényelt, ezért a földön stabilizálták az állapotát, majd légi úton a kórházba szállították további gyógykezelésre.”

Csak az énekes sérült meg az ütközésben. 2010-ben Michael nyolchetes börtönbüntetést kapott, miután marihuána hatása alatt vezett és karambolozott a Range Roverével. Öt évre eltiltották a vezetéstől és 1250 font bírságot kellett fizetnie.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek