Starity

Justin Timberlake párnákkal verekszik

2013. május 19. 19:07   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színész különleges módon vezeti le a stresszt: többek közt golfozik, dalt ír vagy párnákkal bunyózik.

hirdetés
Justin Timberlake párnákkal verekszik
Fotó: Action Press / Rex Features

Justin Timberlake a Star magazinnak vallotta be, mi mindent kell elkövetnie ahhoz, hogy egy stresszes nap után ismét relaxáltnak érezze magát. Míg más megiszik egy forró csésze teát, addig a Mirrors énekese különös módon próbál lehiggadni.

„Golfozom, dalszöveget, dalokat írok, és párnákkal öklözöm. – És vajon miért pont párna? – Mind átéltük már: olyan mérges vagy, hogy beleversz a falba, aztán eltörik a kezed vagy valami. Ez a legostobább dolog, amit az emberek csak tehetnek.”

Justin jelenleg Cannes-ban tartózkodik, a délelőtt folyamán kolléganőjével, Carey Mulligannel vett részt az Inside Llewyn Davis című zenei dráma bemutatóján, de amint a filmfesztivál véget ér, hazarepül feleségéhez, hiszen elmondása szerint ő is egyfajta megnyugvás számára.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek