Starity

A legsikeresebb videoklipek: The Pretty Reckless

2013. június 02. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Míg tartott a Gossip Girl-őrület rengeteg rajongót szerzett magának a bájos Jenny Humphrey szerepével Taylor Momsen, aki sorozatbeli karakterével ellentétben egyáltalán nem a visszafogottságáról híres. Lássuk zenekara, a The Pretty Reckless legsikeresebb videóit!

hirdetés
A legsikeresebb videoklipek: The Pretty Reckless

Make Me Wanna Die (Light Me Up) – 2010

A dalt Taylor Momsen Kato Khandwala és Ben Phillips segítségével írta, majd a produceri munkálatok során is közreműködött Kato, amikor is felvették a Light Me Up albumot. A Make Me Wanna Die 2010. március 30-án jelent meg single lemezként és egyben a zenekar bemutatkozó anyagaként. A szám intrójához az ABBA Lay All Your Love On Me című dalát keverték újra.

A Ha/ver című film betétdalaként is debütált 2010-ben, valamint a Vámpírnaplók második évadának is trailerzenéje volt, ezen túl pedig a nóta feltűnt a Gossip Girl negyedik évadának kilencedik részében is mint aláfestő zene. A szám igen pozitív kritkát kapott, így méltó lett arra, hogy videoklipet is készítsenek hozzá.

A kisfilmben elsősorban a színpad mögötti háttérben illetve élő előadás közben láthatjuk a bandát. A Meiert Avis által rendezett klipet 2010. május 13-án tették közre és napjainkig több mint 13 millióan tekintették meg, ebből több, mint 103 ezren kedvelték és közel kétezren érezték úgy, hogy rossz volt.

Just Tonight (Light Me Up) – 2010

A számot ezúttal is Taylor írta zenésztársai segítségének igénybe vételével. A dal a Light Me Up nagylemez harmadik kislemezeként látott napvilágot 2010. december 23-án. Nagy várakozás előzte meg, ugyanis több mint egy hónapot késett a megjelenése, ám annál nagyobb sikert aratott a karácsony előtti bemutatkozással. A produceri munkákat ezúttal is Khandwala végezte, a kisfilm rendezését pedig ezúttal is Avisra bízták. A videó helyszínéül a Kingsbridge Armory szolgált Bronxban, New Yorkban.

A videóban Taylor szebbnél szebb ruhákban pompázik, ám sminkjével inkább vámpírra, mint hercegnőre hasonlít, és hiába a gyönyörű dal, a klip mégis nyomasztó hatást kelt. Mindazonáltal több mint nyolcmilliós megtekintéssel büszkélkedik, melyből 56 ezren pozitívan és csupán 800-an értékelték negatívan.

You (Light Me Up) – 2010

A You volt az a szám, mellyel a zenekar megmutatta lágyabb, romantikusabb voltát. Szintén a Light Me Up albumon kapott helyet, így a lemez hallgatója valóságos megkönnyebülést érez, amikor a rockosabb dalok között felbukkan ez a szeretetteli, lassú szám. A klip 2012-ben került ki a videómegosztó portálokra és igen nagy hasonóságot mutat Avril Lavigne Wish You Were Here című klipjéhez, hiszen a You-ban egy festetlen falú helyiségben láthatjuk a The Pretty Reckless gyönyörű énekesnőjét, aki ez alkalommal nyugodtabb, melankolikusabb énjét mutatta meg a nagyérdeműnek egyetlen gitárral a kezében.

A kisfilmet eddig ötmillióan tekintették meg és ezúttal is megnyerő statisztikákat mutat: 61 ezren bizalommal fogadták és csupán 900-an becsülték alul a videót.

Miss Nothing (Light Me Up) – 2010

A Miss Nothing 2010. július 27-én látta meg a napvilágot a Light Me Up album második kislemezeként. A dalhoz készült klipet ezúttal is Meiert Avis rendezte.

A kisfilm elején a zenekart láthatjuk egy hatalmas asztalnál, mintegy az Utolsó vacsora szimbolizációját. A videó során Taylor kúszik-mászik az asztalon és énekli dalát Mária Magdolnáról, miután az megélte Jézus keresztre feszítését. Taylor elmondta, hogy a dalban azt próbálja visszaadni, hogyan érzett Mária Magdolna és hogyan gyászolt, ugyanakkor elmondta, hogy ez az érzés természetesen nem csak az ő helyzetére húzható rá. A klip eddig 11 milliós megtekintést tuhat magáénak, melyből 57 ezren elismerték a banda tehetségét, 3 ezer személyt pedig nem hatott meg Tay szónoklata.

My Medicine (Light Me Up) – 2010

A My Medicine a zenekarról elnevezett EP-n kezdte pályafutását és onnan került fel a később megjelent Light Me Up albumra. A kisfilm egy átbulizott éjszaka történéseit hivatott bemutatni, melyen a The Pretty Reckless is fellép. A videóban meglepően közelről láthatjuk Taylort, akit több esetben is igen illuminált állapotban „csodálhatnak” meg a nézők, mintegy szemléltetve a dal mondanivalóját.

Érdekesség, hogy a szövegben enyhén utalnak a Másnaposok című filmre a harmadik átnevezésben, miszerint egy tigris van a szobában és egy baba a wc-ben. Megjegyezzük: a dal írásánál Taylor kicsit megkavarta a dolgokat, hiszen a filmben épp fordítva történt a dolog. A számot eddig alig több mint másfél millióan tekintették meg, melyből 19 ezren kattintottak a tetszik gomba és csupán 500-an vélték úgy, hogy nem volt jó.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek