Életben maradt a vécén lehúzott újszülött - videó
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bizarr! Vélhetően édesanyja húzta le a vécén a kétnapos újszülöttet – a méhlepénnyel együtt. A csecsemő csodával határos módon életben maradt.


A Mirror számolt be a szörnyű esetről, miszerint Kínában egy újszülött, kétnapos kisfiút lehúztak le egy bérház vécéjén.
A kisbaba a szennyvízelvezető csőbe szorult be, az épület tulajdonosa fedezte fel, de többen jelezték, hogy furcsa hangokat hallanak a csövekből. A tűzoltók levágták a csőnek azt a szakaszát, melybe az újszülött bent rekedt és így vitték be a kórházba.
Az orvosoknak több órába telt, hogy ki tudják szabadítani a picit, de az állapota stabilizálódott, jelenleg 2,3 kilogrammot nyom, egészséges és kiengedhetik a kórházból. Csakhogy az anyja kiléte ismeretlen, a rendőrség nagy erőkkel keresi a szüleit.
„További nyomozásokra van szükségünk, hogy kiderítsük, emelhetünk-e vádat az anya ellen” – mondta az egyik jelen volt rendőr, eddigi információk alapján az anya tévesen azt hihette, hogy elvetélt, vagy pedig szánt szándékkal szerette volna megölni a kisfiút.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.