Starity

Anton Ewald kiadta első EP-jét

2013. május 31. 09:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Anton Ewald múlt hónapban tette közzé hivatalos Facebook- és Twitter-oldalán, hogy első nagylemezéről kiad öt dalt.

hirdetés
Anton Ewald kiadta első EP-jét

Anton Ewald, az Eurovízió svéd nemzeti előválogatóján szerepelt elősször énekesként, előtte táncosként és koreográfusként ismerték hazájában. Begging című első száma nagy sikert aratott, az egyik legnagyobb svéd rádió toplistása volt.

A fiatal előadó a múlt hónapban jelentette be, hogy kiadja első albumát, ami az A címet fogja viselni. Ekkor osztotta meg rajongóival az EP és egyben a CD borítóját is.

A CD beharangozója az öt dal, amit egy különleges kislemezen jelentetett meg. Az EP a készülő lemezhez hasonlóan az „A” címet viseli, és 5 szám található rajta: Can't hold back, Brand new, Would that make you love me, Human, Begging.

Anton jó kapcsolatot ápol a szintén svéd popelőadóval, Danny Saucedóval, aki az EP megjelenésének napján feltöltött egy képet Antonról a stúdióban, és hagyott mellette egy kedves üzenetet, miszerint aznap jelent meg a fiú első kislemeze, és arra buzdított mindenkit, hogy hallgassák meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek