Starity

2013 a sztárbabák éve

2013. június 08. 18:06   |   Szerző: DennyKeh

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén egyre több gyerekkel fog bővülni, vagy már bővült is Hollywood gyermekeinek világa. Ebben az évben egyre több hírt kapunk arról, hogy egy-egy sztár teherbe esett vagy éppen szült. Cikkünkben ezúttal összefoglaljuk a teljesség igénye nélkül, hogy melyek azok a sztárok akik igen eseménydús évnek néznek elébe.

hirdetés
2013 a sztárbabák éve

2013. igen sikeres év a sztároknak gyerekügyben, ugyanis idén rengeteg híresség szült, illetve esett teherbe ezalatt a 6 hónap alatt. Vannak köztük, akiknek már éppen ideje volt gyereket vállalni, de akadnak egész fiatalok is, akik előtt azért le a kalappal, hogy ilyen fiatalon a karrier mellett belefért egy csöppség is életükbe. Cikkünkben összefoglaltuk nektek néhány sztárpárt akiknek igen jelentős év lesz a 2013-as.

Heather Morris és Taylor Hubbel

A Glee Brittany-ja is a szerencsések közé tartozik, akiknek sikerült teherbe esni. A mindössze 26 éves színésznő és párja, Taylor Hubbel pár éve jöttek össze és igen közel kerültek egymáshoz. A színésznő jelenleg 5 hónapos terhes és azt leszámítva, hogy még nem házasok, izgatottan várják a csöppséget.

Stacy Ferguson és Josh Duhamel

A sztárpárnak is bejött az élet. Miután februárban épp interjút adtak a Us Weekly magazinnak arról, hogy próbálkoznak, egy hétre rá már arról számolt be Josh Facebook-oldalán, hogy az énekesnő teherbe is esett.

Kim Kardashian és Kanye West

A reality-sztár, ám mostanra inkább már botrányhősnő hasában is növekszik egy élet. Kim Kardashian még 2012 telén lett állapotos, ám terhessége ellenére sem veti meg a magassarkút és a szűk ruhákat. Kim már terhessége végén jár, így hamarosan megérkezik a Kardashian család legifjabb tagja, aki várhatólag kislány lesz.

Stephen Amell és Cassandra Jean

A minap értesültünk arról, hogy a fiatal párnak is gyereke születik majd, ám azt nem tudni pontosan hányadik hétben van Cassandra, de nemrégiben egy fotó került fel az internetre, melyen már látszik gömbölyödő pocakja.

Ördög Nóra és Nánási Pál

A hazánkban igen nagy ismertséget szerzett műsorvezető, Ördög Nóra nemrég vált édesanyává. Nóri mesterséges megtermékenyítésen esett keresztült, de múlt hónapban megszületett kislánya, Mici, akinek érkezése most rendkívül boldoggá tette a párost.

Tammin Sursuk és Sean McEven

A Pretty Little Liars 29 éves színésznője is nemrég a lesifotósok áldozatául esett, aminek hála megtudtuk, hogy terhes. Épp férjével, Sean McEvannel sétáltak mikor lencsevégre kapták gömbölyödő pocakját, de a színésznő Twitteren is megerősítette a hírt.

Shakira és Gerard Piqué

A gyönyörű énekesnő és focista barátja is megtapasztalhatják milyen szülőnek lenni, ugyanis Shakira január 20-án életet adott első gyerekének, aki kisfiú lett és a Milan nevet kapta.

Rachael Leigh Cook és Daniel Gillies

A Vámpírnaplók jóképű ősi vámpírja és kedvese, a gyönyörű Rachael Leigh Cook nemrég erősítették meg a hírt, hogy gyermekük születik hamarosan. A pár idén augusztusban ünnepli a kilencedik évfordulóját és ez a baba tökéletes ajándék lesz számukra.

Joanna García és Nick Swisher

A fiatal színésznő nemrég, azaz május 21-én adott életet első gyerekének, aki fiú lett. A pár azt is elárulta, hogy nagyon boldogok és igazán izgatottak, hogy szülők lettek.

Frankie Sandford és Wayne Bridge

A The Saturdays énekesnője, Frankie Sandford is anyai örömök elé fog nézni. Múlt hónapban kaptunk hírt arról, hogy terhes, párjával pedig izgatottan várják a picit és egy képet is csatolt Instagram-oldalára.

Jennifer Love Hewitt és Brian Hallisay

Június 5-én jelentette be a páros eljegyzésüket, pár órával később pedig újabb örömhírrel szolgáltak, ugyanis megosztották a nagyvilággal, hogy Jennifer első közös gyermekükkel várandós.

Kate Winslet és Ned Rocknroll

A színésznő képviselője erősítette meg a hírt Jennifer Love Hewit terhességének bejelentésével egy napon, hogy Kate és jelenlegi férje első közös gyermeküket várják. A Titanic sztárjának egyébként ez a csöppség már a harmadik gyermeke lesz.

Jensen Ackles és Danneel Harris

Az Odaát sztárjának és feleségének első gyermeke május 30-án látta meg a napvilágot, amiről az újdonsült anyuka a Twitteren számolt be. A kislány egyébként a Justice Jay, vagyis JJ Ackles nevet kapta.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek