Cher a The Voice-ban tér vissza
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cher, a zenetörténelem egyik legmeghatározóbb alakja az amerikai Voice tehetségkutató június 18-ai fináléjában tér vissza Woman's World című dalával.


Az amerikai díva 2014-ben fogja celebrálni 50. évét a zeneiparban, többek közt ennek megünneplésére idén új albumot ad ki. A napokban jelentették be, hogy Cher a Woman's World nevű, új kislemezével az amerikai The Voice tehetségkutató műsor június 18-ai fináléjában fog visszatérni a televíziók képernyőjére.
Cher 2008-ban egy három évre szóló turnét indított Las Vegasban, ahol jelenleg Céline Dion a rezidens előadó, ezek után 2010-ben leforgatta a nagy sikerű Burlesque című musicalt Christina Aguilerával. A filmben két új dala is felcsendült, melyek az első szólófelvételei voltak egy 2004-es Rod Stewart-duett után. A You Haven't Seen The Last Of Me című dala a filmből az amerikai dance lista élére került, illetve Golden Globe-díjat is kapott, Cher ekkor határozta el, hogy egy teljes albumot is felvesz.
A TV-szereplés nagy sajtópublicitást váltott ki, hiszen nemcsak aról van szó, hogy Cher utolsó albuma 2001-ben jelent meg, hanem ez lesz 2008 óta az első közvetített előadása, legutoljára abban az évben Oprah műsorában adott elő egy duettet Tina Turnerrel.
A Woman's World egy erőteljes dance dal, melyet a kritikusok – kiszivárgása után – elismerően méltattak. A slágergyanús szerzemény még több hónappal ezelőtt került fel az internetre demóverzió formájában, így nagy a várakozás, hogy vajon mennyiben tér el tőle a végleges változat. A kislemez borítója is a napokban jelent meg, illetve kiderült, hogy a Voice után a dal azonnal kapható lesz mindenhol, és elkezdik adni a rádiók.
Cher – eddig ismeretlen nevű – albuma pedig szeptember 24-én fog megjelenni. Kíváncsian várjuk, hogy milyen előadással szolgál majd az Oscar-, Grammy-, Emmy-, Golden Globe-és Brit Awards-díjas legenda.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.