Starity

Búcsúzik a Sok sikert, Charlie

2013. június 21. 21:09   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Disney hivatalosan is bejelentette, hogy a 4. évaddal véget érnek a Duncan család kalandjai.

hirdetés
Búcsúzik a Sok sikert, Charlie

Még tavaly júliusban mi is beszámoltunk arról, hogy a Disney nagysikerű sorozata, a Sok sikert, Charlie újabb évaddal, méghozzá már a negyedikkel fog jelentkezni, ám akkor még szó sem volt arról, hogy ezzel véget érne a széria. Most azonban, majdnem egy évvel később kiderült, a nézőknek búcsút kell venniük Duncanéktől, ugyanis a Disney hivatalosan is bejelentette, hogy a negyedik szezonnal véget ér a Bridgit Mendler, Jason Dolley, Bradley Steven Perry, Eric Allan Kramer, Leigh-Allyn Baker és Mia Talerico főszereplésével készült műsor.

„A színészek és stáb is egytől-egyig nagyszerűek és kíváncsian várjuk a nagy finálét, a záróepizódot, amit a kreatív csapat tervez” – mondta a csatorna egyik szóvivője.

Az utolsó évad idén nyáron kerül majd az amerikai Disney képernyőjére, azonban a magyar nézőknek még nincs okuk aggodalomra, hiszen hazánkban még csak idén januárban kezdték vetíteni a harmadik évadot, egyszóval az utolsó szezonra valószínűleg még jó ideig várni kell majd.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek