Új videoklipet forgat a The Grenma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mióta megjelent legutóbbi, Budapest SoftCore névre keresztelt negyedik stúdióalbumuk, nemigen lehetett hallani a The Grenmáról. A zenekar - ahogy mondani szokták - nem tűnt el, nem is alakult át, csupán albumuk népszerűsítésével foglalkozott.


A Budapest SoftCore címre keresztelt negyedik stúdióalbum 2012-ben jelent meg és a zenekar azóta is a lemez népszerűsítésével foglalkozik. A háromtagú formáció igen sikeres éveket tudhat maga mögött, hiszen az idei nyaruk is be van táblázva fellépeésekkel, melyek során hazánk legnagyobb fesztiváljain lép majd fel Csongi, Dóri és Matyi, mindemellett pedig legújabb videoklipjüket tervezgetik.
A zenekar nemrégiben a Facebook segítségével megnyerte az I love Suzuki viaDAL játékát, melynek hála a zenekar hamarosan klipet forgat majd. A csapat hivatalos Facebook-oldalán tette szavazás tárgyává, hogy egy teljesen új dalhoz készítsenek-e videoklipet vagy egy már ismert számhoz legutóbbi albumukról. Mindemellett pedig a The Grenma sejtelmesen azt is megsúgta a rajongóinak, hogy nyár végén mindenképpen stúdióba vonulnak és megkezdik következő nagylemezük előkészületeit.
Ha mindez pedig nem volna elég, a zenekar újabb apró meglepetéssel készült rajongói számára, ugyanis próbatermük lomtalanítása során rábukkantak egy régi molinóra, mely egykor a frontember, Szalai Csongor gitárládáját borította és elhatározták, hogy egy szerencsés rajongót meglepnek e régi darabbal. Ennek fényében arra kérték követőiket, hogy írják le a rajongók, hogy miért is szeretnék megkapni a molinót és a legfrappánsabb szöveg íróját megajándékozzák.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Meg tud neki bocsántani?
Egy biztonsági őrt kapott le Dániában.
Új hajápolási terméket dob piacra.
Kb. egy hónapig alkottak egy párt.
Az apja új barátnőjével nem jön ki.
Új memoárjában mesél róluk.
A híresség természetes fotót posztolt.
Viszály alakult ki köztük?
Nem volt jól abban az időszakban.
Németországba ruccantak ki együtt.