Starity

Régi szereplők újra a Smallville-ben

2010. augusztus 13. 13:01   |   Szerző: vikimumus

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Smallville című sorozat utolsó évadjába a készítők visszacsábítanák a régi szereplőket. Hogy pontosan kiket is, itt megtudhatjuk.

hirdetés
Régi szereplők újra a Smallville-ben

Idén ősszel mutatja be az amerikai CW csatorna a Smallville című sorozat utolsó évadját. A készítők így érthetően semmit sem bíznak a véletlenre. A tizedik szezonban ugyanis előreláthatólag több régi szereplőt is viszontláthatunk.

Teljes lesz a Lane család. Visszatér ugyanis a sorozatba a Michael Ironside által alakított Lane tábornok, valamint a Peyton List által megformált Lucy Lane.

A 200. epizód pedig nem is lehetne teljes, ha nem térne vissza Brainiac (James Marsters) és Kara (Laura Vandervoort) is.

A Csillagkapuból jól ismert Michael Schanks is újból szerepel majd a produkcióban. A kilencedik évadban már két epizódban feltűnt, a tizediknek pedig a 2. részében fog szerepelni. Visszatér még Jonathan Kent is, akit ezúttal is John Schneider fog alakítani.

A legnagyobb visszatérés azonban nem tőlük várható. A készítők ugyanis nagyban tárgyalnak a Lana Langot alakító Kristin Kreukkal és Lex Luthorral, azaz Michael Rosenbaummal, hogy a történet lezárásakor ők is szerepeljenek benne. Bár mindketten elfoglaltak mostanság, a sikersorozat producere, Brian Peterson reméli, hogy ismét meg tudja nyerni a tévénézőknek a régebben oly kedvelt karaktereket. Mivel Lex visszatérésére már a szezon elején kapunk majd utalásokat, talán tényleg sikerül meggyőzni Michaelt még egy évad leforgatására. Lana visszatérése a Smallville-be pedig — ahogy Lexé is — felkavarná a kedélyeket, főleg Clark érzelmi világában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek