Újraéled a TLC, a kilencvenes évek nagy lánycsapata
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Minden idők egyik legnépszerűbb és legsikeresebb lánybandája, a TLC két életben maradt tagja, Rozanda “Chilli” Thomas és Tionne “T-Boz” Watkins elmondta, hogy jó okuk volt arra, amiért az elhunyt Lisa “Left Eye” Lopes nem szerepel a Waterfalls huszadik születésnapját ünneplő új változatán.
Az ok egyszerű: nem kapták meg a jogot, hogy használhassák Lopes hangját, noha többször is kérték rá az engedélyt. Ezért a japán változaton kénytelenek voltak kreatívak lenni, hogy méltó módon hódolhassanak Lisa emléke előtt és egyúttal a karrierjükben mérföldkőnek számító dal előtt.
Lisa rappelése helyett a japán popsztár, Namie Amuro hallható és Lisa szövegének egyfajta variációját énekli a felvételen. Ez felzaklatta Lisa testvérét, Reigndropot. „Nem tudtam erről, amíg egy rajongó fel nem töltötte a netre – nyilatkozta a TMZ riporterének. – Azt hiszem, jó lett volna, ha előre figyelmeztetnek minket erre a kis meglepetésre.”
Reigndrop hozzátette, hogy az édesanyját is felzaklatta T-Boz és Chilli döntése, mert úgy érzik, hogy ha a dalban még mindig Lisa hangja lett volna hallható, úgy lett volna méltó a megemlékezés. T-Boz elmondása szerint a családot előre értesítették a döntésről, a managementjük beszélt Lisa bátyjával, Ronnal és elmondták neki, hogy Lisa helyett Namie hangja lesz hallható.
„Mindig is védtük és védeni fogjuk a testvérünk emlékét, mert a TLC hármunkból áll. Mégha más zenészekkel is dolgoztunk és fogunk dolgozni, akkor sem helyettesítheti senki Lisát vagy a TLC bármelyik tagját.”
Chilli véleménye szerint Left Eye helyeselte volna a döntést, hogy Namie-vel dolgozzanak együtt. „Lisa még 1999-ben találkozott Namie-val és tudta, hogy mekkora rajongója a TLC-nek; nagy hatással volt ránk Namie tehetsége. Lisa az egyik legkreatívabb ember volt, akivel valaha találkoztam és tudom, hogy ő lett volna az első, aki felkér egy tehetséges művészt, hogy dolgozza fel a dalunkat. Ez egy méltó megemlékezés Lisa előtt és tudom, hogy ő értékelné.”
Június 22-én a TLC elnyerte a Legend Awardot (Legenda Díj) az MTV Video Music Awards Japanon, amit különösen óriási kitüntetésnek tartottak, hiszen Michael Jackson volt az, aki legutoljára megkapta 2006-ban.
A TLC július 27-én színpadra lép a Mixtape Festivalon a pennsylvaniai Hershey-ben. Életrajzi filmjük, a CrazySexyCool: The TLC Story októberben kerül adásba a VH1 csatornán. A banda új albumot és új turnét is tervez.
A „Waterfalls” hét hetet töltött a Billboard Hot 100 slágerlista élén, amikor 1995-ben megjelent. A TLC karrierjének csúcspontjára ért. Hét évvel később, 2002-ben Lisa „Left Eye” Lopes alig harmincévesen hunyt el, amikor Hondurasban autóbalesetet szenvedett és ennek következtében halálos sérülés érte a fejét és a nyakát.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ismét együtt pózoltak.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Kemény kritika érte a hírességet.
Sokakat bántalmazott a producer.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Aggódik, hogy mi fog kiderülni róla.
Túl öregnek érzi magát a színész.
2024 10 legcsinosabb férfihíressége.