Starity

Britney ismét stúdióba vonult

2013. július 06. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hiába telt el közel két év legutóbbi albuma megjelenése óta, a popkirálynő korántsem unatkozik, hiszen nemrég jelent meg legújabb kislemeze, az Ooh La La és máris soron következő nagylemezén dolgozik.

hirdetés
Britney ismét stúdióba vonult

„Nagyon izgatott vagyok, hiszen nemsokára adok egy kis ízelítőt a legújabb albumból... alig várom, hogy megoszthassam veletek, hogy min dolgozom éppen. Ez lesz a legszemélyesebb album, amit valaha készítettem” – tweetelte a gyönyörű énekesnő július 3-án.

Nemrégiben a Billboard szavazást bocsátott arra vonatkozóan, hogy mely album 2013 legjobban várt alkotása és a szavazók választása Britney soron következő – nyolcadik – nagylemezére esett, azonban azt is megtudtuk, hogy az énekesnőre igen nagy nyomás nehezül ebben az időszakban.

„Ez határozottan egy új lépcsőfok az életemben és mindenképpen azt szeretném, ha ez az album megközelítőleg egy kicsit más irányt mutatna, mint amit eddig csináltam” – nyilatkozta a szőkeség június 17-én Ryan Seacrest műsorában.

Egyelőre azt nem lehet tudni, hogy mikorra várható a következő nagylemez, azonban a rajongók számára már az is jó hír, miszerint az énekesnő végre stúdióba vonult.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek