Feltörekvő bandák nyomában: Midnight Red
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A fiúk már egy ideje ismerkednek a hírnévvel, számtalan rajongójuk van a világ minden pontjáról. Meglátjuk, első albumuk mennyire fogja őket megemelni, de addig is ismerjétek meg a Midnight Red-et.
hirdetés
A csapat 2009-ben alakult Menudo néven, ám akkor még csak három tagja volt: Eric, Thomas és Anthony, így Joey Diggs Jr. és Colton Rudloff csak később kerültek be. Még ugyanebben az évben, a fiúk Kaliforniába költöztek, és nevük FLYTE lett. Kemény munka és próbák után egy olyan zenei producer figyelt fel rájuk, aki dolgozott már Akon-nel, Lady Gagával, Pitbullal, valamint Jennifer Lopez-el is. Aláírtak egy szerződést a Interscope Records-nál, majd ezek után a csapat ismét átnevezte magát, a ma is ismert nevükre, a Midnight Redre. Az ötlet Joey fejéből pattant ki, de Thomas nyilatkozott így az egyik fellépésük után: „Éjfél (midnight) az az időszak, amikor mindenki bulizni akar, a piros (red) pedig egy nagyon domináns szín, pont olyan, amit a zenénkkel is ki szeretnénk fejezni”
2011 tavaszán megjelent első saját számuk a One Club At A Time, mely az iTunes-ra lett feltöltve, majd a fiúk YouTube-ra is kitették, ahogyan acapella-verzióban éneklik.
Szintén 2011-ben a Midnight Red a NKOTBSB előzenekara volt a turnéjuk során és rengeteg jó kritikát kaptak. Decemberben Eric bejelentette, hogy hamarosan jön második számuk a Hell Yeah, amely valójában az első hivatalos kislemezük is. A számot 2012 áprilisában hallhattuk először, májusban pedig a videó is megérkezett.
Debütáló albumuk hamarosan megjelenik Take Me Home néven, de a srácok kijelentették, hogy nem a One Direction-től lopták a nevet, hiszen nekik van egy ilyen című számuk az albumon, míg a 1D-nek nincs, így remélik, hogy az emberek nem vádolják majd meg őket. A számhoz július 16-án érkezik a klip is, melyet a rajongók nagyon várnak, mert a fiúk már régóta tervezgették az új kislemezt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.













