Victoria Justice hálás rajongóinak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Victoria Justice elmondta, hogy minden sikerét rajongóinak köszönheti, illetve beszélt a turnéjáról és életéről is.


Victoria Justice egy új interjú során mesélt karrierjéről, rajongóiról és nemrég megjelent számáról, illetve turnéjáról is. Először a Big Time Rushsal közös turnéjáról kérdezték – nagy örömmel mesélt és elmondta, hogy sok új dolgot élt át és fedezett fel.
„Ez a turné számomra nagyon fontos. Ez a második, de itt nem egyedül, hanem a Big Time Rush-os srácokkal vagyok együtt, akik fantasztikusak. Most jóval nagyobb közönség előtt lépek fel, mint eddig, mert a srácokat nagyon sokan imádják. Nagyon sok a kellék, a világítás, a tánc. Ez teljesen új és nagyon jó. Ez az első alkalom, amikor nemcsak a Victorious dalait éneklem, hanem a sajátjaim is helyet kapnak az előadáson.”
Szerinte a zene és a színészet két külön dolog, és örül annak, hogy mindkét műfajt szét tudja választani a másiktól. Most, hogy vége a sorozatnak, saját zenei világba merészkedik, albuma, a Gold ugyanis javarészt pophangzású.
„Olyan volt, mintha újra be kellett volna vezetnem magam a zene világába. Izgalmas. És nemsokára a videoklip is megjelenik.”
Victoria tisztában van azzal, hogy mindent rajongóinak köszönhet, és elképesztően hálás azért, hogy továbbra is támogatják. Nélkülük nem nyerhetett volna a Kids Choice Awardson, ezért pedig rendkívül szerencsésnek érzi magát.
„Mindig sírok [a díjátadón]. Sírtam idén, sírtam az elmúlt években. A rajongók hihetetlenek, ők tartják fenn a show-t, nagyon támogatóak. Sajnos nem tudtuk megadni nekik az igazi nagy finálét, de majd egyszer újra összejövünk, a jelek szerint nemsokára, de ez titok. Szóval a csúcson hagytuk abba, de ez így volt jól, így kellett lennie. Köszönöm mindazt, amit kaptam.”

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.