Starity

Hamarosan a mozikban a Nagyfiúk 2

2013. július 14. 16:04   |   Szerző: CsiCsen

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pár nap múlva már a magyar mozikban is megtekinthetjük a 2010-es sikerfilm második részét.

hirdetés
Hamarosan a mozikban a Nagyfiúk 2

A film premierjére július 11-én került sor, az amerikai mozikban pedig 12-e óta játsszák. Már nekünk sem kell sokat várnunk, hiszen július 18-án már a magyar mozikban is megtekinthető lesz a sikerfilm első részének folytatása.

A film első részében öt általános iskolai jó barát fiatalkori kosárlabda-edzőjük temetésén találkozott – 30 év kihagyást követően. Egyikük kivételével már mindannyian családot alapítottak, akikkel együtt töltöttek el egy hétvégét edzőjük tóparti házában – akárcsak a régi szép időkben.

A folytatásban – három év elteltével – Lenny Feder (Adam Sandler) visszaköltözik családjával a szülővárosába, ahol a barátaival együtt felnőtt. Természetesen az őrültségek sokasága most sem maradhat el – egy újabb emlékezetes hétvége vár rájuk.

A Nagyfiúk 2 a pénteki bevételi listán erős 16,3 millió dollárral nyitott, a Sony pedig további 45-46 milliót jósol a nyitóhétvégékre, amellyel talán leüthetik a Universal Gruját.

A filmben olyan színészek is feltűnnek, mint Taylor Lautner, David Henrie és Steve Austin. DVD-n és Blu-rayen 2013 őszétől lesz elérhető.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek