Starity

Jenny McCarthy és Donnie Wahlberg randevúznak

2013. július 13. 19:07   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szőke ciklon és a New Kids On The Block énekese állítólag együtt töltötte a Függetlenség Napi ünnepségeket és egy párt alkotnak.

hirdetés
Jenny McCarthy és Donnie Wahlberg randevúznak

Korábban csak üzeneteket váltottak a Twitteren, azonban egy forrás szerint ma már hivatalosan is egy párnak számítanak.

„Igen, nemrég kezdtek el randevúzgatni és nagyon jól érzik magukat” – árulta el egy barátjuk a US magazin riporterének. „Együtt buliztak július 4-én egy csomó barátjukkal.” A parti vendégei között felbukkant az énekes egyik NKOTB-beli társa, Jonathan Knight és annak barátja, Harley is. Wahlberg szóvivője nem nyilatkozott eddig.

A 43 éves Wahlberg még márciusban vendégszereplőként jelent meg McCarthy beszélgetős műsorában, a The Jenny McCarthy Showban, és igencsak pimasz módon vitattak meg olyan témákat, mint az énekes szexuális szokásai.

„Szex közben szoktál mocskos dolgokat mondani?” – érdeklődött a 40 éves műsorvezetőnő, mire a férfi vigyorogva beismerte, hogy igen, majd mindketten piros nyalókát kezdtek szopogatni.

Később McCarthy egy Twitter-üzenetben köszönte meg Wahlbergnek, hogy eljött a műsorába, és hozzátette, hogy alig várja, hogy mindenki lássa őket együtt a televízióban, „ahogy elérik az első bázist”.

McCarthy korábban a színész Jim Carrey-vel járt együtt több mint öt évig, és egy korábbi kapcsolatából született egy kisfia, Evan. Wahlberg két gyermek büszke édesapja – Xavier Alexander Wahlberg és Elijah Hendrix Wahlberg – akiket a Kim Feyjel kötött, és 2008-ban véget ért kilencéves házasságának köszönhet.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek