Starity

A sztárvilágot is megrázta Cory Monteith halála

2013. július 15. 09:09   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem csak a rajongókat, de a hírességeket is sokkolta a 31 éves színész tragikus halála.

hirdetés
A sztárvilágot is megrázta Cory Monteith halála

Hihetetlen sokként járta be az egész világot a Glee 31 éves sztárjának, Cory Monteith-nek tragikus, július 13-ai halála, amikor is hotelszobájában találta meg az egyik dolgozó holttestét. A fiatal színész szóvivője és a FOX is kiadott egy-egy közleményt, melyben leírták, mélyen megrendítette őket a veszteség és a tudat, hogy egy igazi tehetség és egy rendkívüli ember távozott az élők sorából. Azonban a Glee főszereplői és munkatársai – néhány kivétellel – elvonultak a nyilvánosság elől és még semmi hírt nem adtak magukról, mindössze Cory menyasszonyának, Lea Michele-nek szóvivője osztott meg annyit, hogy arra kérnek mindenkit, tartsák tiszteletben a magánéletüket ebben a nehéz időszakban.

De természetesen nem csak a családot, barátokat, a munkatársakat és a többmilliós rajongótábort taglózta le teljesen a tragédia, hanem a sztárvilág apraját és nagyját is, akik Twitteren osztották meg együttérzésüket és sajnálatukat a történtekkel kapcsolatban.

Mark Salling: „Annyi emlék játszódott le bennem és annyi érzelem jött elő ma. Örökké szeretni foglak Cory tesó” – írta a nap végén Cory sorozatbeli legjobb barátja, aki profilképét is lecserélte egy közös fotóra.

Harry Shum Jr.: „Ebben az időben a szereteten és az együttérzésen kívül ne küldjetek semmit. Ez a tragikus hír még mindig nem tűnik valóságnak nekem. Szeretlek Cory”

Dot Jones: „Nem találok szavakat! A szívem darabokban, Cory nem csak egy pokoli jó barát, hanem egy csodálatos ember is volt, akit örökké a szívemben fogok hordozni. Áldottnak érzem magam, hogy együtt dolgozhattam vele és, hogy ennyire szerethettem. A szívem a családjával és az egész Glee családdal van. Szeretlek mindannyiótokat!”

Iqbal Theba: „Te jó ég! Az én Cory-m. A tegnap estét azzal töltöttem, hogy a 10 éves gyermekemet tartottam a karjaimban. Isten adjon erőt, hogy megbírkózzunk ezzel a tragédiával. Szeretlek Cory”

Lauren Potter: „A szívem teljesen össze van törve. Annyira szeretem Cory-t, hogy az már fáj. Remélem a Glee családdal minden rendben. Szeretem mindannyiukat. Cory mindig olyan kedves volt velem, olyan sok jó emlékem van” – csiripelte, majd egy közös képet is megosztott.

Fotó: Twitter

Neil Patrick Harris: „Milyen szomorú Cory Monteith eltávozásáról olvasni. Micsoda szégyen. Egy imádnivaló, kedves, tehetséges srác volt és nagyon fog hiányozni”

Nina Dobrev: „Kizsigerelve érzem magam. Teljesen le vagyok döbbenve és szomorú vagyok az imént hallott hírektől. A szívemet küldöm Cory családjának és barátainak. Tartsuk tiszteletben őket és engedjünk teret a gyászuknak”

Kaley Cuoco: „Kérlek, mondjátok, hogy ez nem igaz. Cory Monteith, nem találok szavakat. Imádkozok, és a családdal vagyok lélekben. Ez szörnyű. Nem tudok beszélni”

Ian Somerhalder: „Ez valóban egy szomorú nap, egy hihetetlenül tehetséges fiatalember távozott közülünk. Részvétemet küldöm Cory családjának, a barátainak és a rajongóinak. Egy ilyen jó ember. Igazán”

Jennette McCurdy: „Sokkoltak a hírek Cory Monteith-ről. Ez egy tragikus időszak. Bárcsak biztonságosabb lenne a világ”

Snooki: „Szörnyű híreket hallok az elmúlt napokban és egy újat ma is. RIP Cory Monteith. Túl hamar mentél el. Az imáimat küldöm a családnak. Nagyon szeretünk Lea”

Selena Gomez: „Nagyon fáj. Szeretlek Cory. Nyugodj békében. Minden gondolatom és imám veled van és a családoddal” – írta az egykori Disney-csillag, aki a Monte Carlo című filmet forgatta együtt Cory-val és egy képet is feltöltött kettejükről.

Fotó: Twitter

Victoria Justice: „#RIPCoryMonteith Hihetetlen tragédia... A szívem a barátokkal és a családdal van”

Olivia Holt: „Köszönjük Cory, hogy megosztottad a tehetségedet a világgal. Imáimat és szeretetemet küldöm minden hozzátartozónak. #RIPCoryMonteith”

Lucy Hale: „A testem minden egyes porcikájával imádkozom Coryért, a családjáért és a barátaiért. Isten áldjon minden hozzátartozót. A szívem megszakad. Az élet annyira, de annyira értékes és törékeny. Még egyszer, imádkozok Coryért, a családért és a barátokért. Párszor találkoztam vele és milyen édes srác”

Ariana Grande: „#RIPCoryMonteith. Teljesen le vagyok döbbenve és a szívem darabokban. Imák, részvét és szeretet”

Ellen DeGeneres: „A szívem megszakad Cory Monteith barátaiért és családjáért. Micsoda veszteség”

Janel Parrish: „Hihetetlenül szomorú vagyok, hogy hallottam a hírt Cory Monteith-ről. Rengeteg szeretetet küldök a családjának. Az élet annyira kiszámíthatatlan. Szeressetek feltétel nélkül és ünnepeljetek meg minden egyes napot”

Rebecca Black: „A Glee volt az a sorozat, ami megváltoztatta az életemet. Megtanított arra, hogy fogadjam el magam és ne törődjek azzal, amit mások mondanak. Nem tudom elhinni. #RIPCoryMonteith”

Hilary Duff: „Nagyon szomorú vagyok Cory Monteith halálától. Imádkozok a barátokért és a családért. Micsoda nehéz időszak”

Hayley Williams: „Annyira nehéz elhinni ezt Cory Monteith-ről. Nagy támogatója volt a Paramore-nak és egy hihetetlenül kedves ember volt annál a néhány alkalomnál, amikor találkoztunk. A szívem a barátokkal, a családdal és a rajongókkal van és mindenki mással, aki együtt dolgozott vele a Glee-n. Nyugodj békében Cory”

Demi Lovato: „#RIPCoryMonteith... Annyira hihetetlen tragédia. Legyetek szívesek imádkozzatok Leáért”

Adam Shankman: „Örökké a szívemben foglak dédelgetni. Köszönet a sok remek napért. Szeretlek CM...” – üzente a rendező, aki néhány Glee-epizódot forgatott együtt Cory-val és természetesen egy képet is megoszott magáról, Coryról és Leáról.

Fotó: Twitter

Katy Perry: „Nyugodj békében Cory. A szívem a családdal és a szerettekkel van. Az imáink veletek vannak”

Nick Jonas: „Annyira elszomorítanak a hírek Cory Monteith-ről. Imádkozunk a családjáért és a barátaiért”

Rihanna:Cory Monteith, leljen békére a lelked és szállj az angyalokkal... A szívem darabokban és az imáim az összes szerettével”

Alyssa Milano: „Csodálatos ember! Miért hagytál itt minket ilyen hamar? Pihenj az angyalokkal, Cory Monteith

Aly és AJ Michalka: „Nem tudunk nem Cory-ra gondolni ma. Továbbra is imáinkba foglaljuk a családját és Leát. Meg kell ünnepelnünk az élet minden egyes percét”

Keegan Allen: „Cory, annyira szomorú vagyok, hogy elmentél haver. Az egész világot itt hagytad, hogy hiányoljanak téged”

Zooey Deschanel: „Ezek annyira szomorú hírek Cory Monteith-ről. Milyen rendkívüli tragikus egy ilyen tehetséges fiatal férfit elveszíteni”

Kim Kardashian: „Épp most hallottam Cory Monteith haláláról. Annyira szomorú. Imáinkat küldjük a családjának és Leának is. Szavakkal le sem lehet írni, amit érezhetnek”

Phoebe Tonkin: „Szóhoz sem jutok. Sok erőt és reményt küldök Cory összes barátjának és a családjának. Tartsátok tiszteletben a magánéletüket”

Katie Cassidy: „Annyira szomorú elveszíteni egy kedves barátot és tehetséges férfit... Cory Monteith mindig is emlékezni fogunk rád”

A felsoroltakon kívül persze még rengeteg híresség osztotta meg bánatát és együttérzését, de a világtrendek közé került többek között a Cory Monteith, Lea, PrayForLea, StayStrongGleeks, Don't Stop Beileving és a Glee szavak is, melyekkel mind-mind az elhunyt színészre emlékezik az internetes közösség.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek