Starity

Leköpött egy DJ-t Justin Bieber

2013. július 19. 15:03   |   Szerző: Kazuo

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Justin Bieber nem bír megülni a helyén: egy DJ kedves szüleit kezdte szidalmazni nyomdafestéket nem tűrő módon, majd leköpte a férfit.

hirdetés
Leköpött egy DJ-t Justin Bieber

A 19 éves énekes nemrégiben ismét hallatott magáról, ugyanis a Social Room nevezetű sztriptízbárban – mint tudjuk, az ilyen helyekre 21 év alatt szigorúan tilos belépni – lazított, amikor észrevette, hogy az egyik DJ a telefonját felé tartja.

Justin ezt félreértette, és azt gondolta, hogy a DJ megpróbál róla fotókat készíteni, amiket később eladhat különféle magazinoknak. Az énekes először odaküldte a testőreit, majd maga is odament és szembeköpte a férfit.

A sértett személy a TMZ-nek nyilatkozott az esetről: „Két testőr odajön, félrehúznak, megjelenik Bieber, mindennek lehordja anyám, apám, majd engem is, erre az arcomba köp és elsétál. Teljesen ledermedtem, nem is igazán tudtam, mit reagáljak.”

Justin Bieber még nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek