Starity

A legsikeresebb videoklipek: Mariah Carey

2013. július 19. 15:03   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mariah Carey amerikai énekesnő, akit a Billboard Magazin a 90-es évek legtöbb lemezt eladott művészének és az évtized legsikeresebb művészének választott. Lássuk az öt legjobb videoklipjét!

hirdetés
A legsikeresebb videoklipek: Mariah Carey

A szakma az egyik legtehetségesebb és legkeményebben dolgozó énekesnőjeként tartja számon. A hosszú évek alatt olyan sikereket ért el és olyan rekordokat állított fel, amelyekhez csak a The Beatles vagy Elvis Presley sikerei foghatóak. Lássuk az öt, talán legismertebb videoklipjét!

Honey – 1997

Az amerikai énekesnő első kislemeze ötödik, Butterfly című stúdióalbumáról, amely merőben eltért a tőle addig megszokott, popzenei és soul hangzástól. Ennek az albumnak már az R&B és a hiphop lett a fő irányvonala. Az album 1997. szeptember 16-án jelent meg és a Billboard 200-as lista elején debütált. A megjelenése első hetében 236.000 példány fogyott el belőle. Érdekesség, hogy a megjelenését követő 14. és 15. héten több példányt sikerült belőle eladni, mint az első héten, de akkor az már csak a lista 8. helyére volt elég.

A Honey az énekesnő egyik legnépszerűbb, egyben harmadik olyan dala, amelyik rögtön a Billboard Hot 100-as lista első helyén debütált. 1997 szeptemberétől kezdte adni a Honey klipjét az MTV, amelyet Puerto Ricóban forgattak. A koncepcióját a James Bond-filmek ihlették, és teljesen megváltoztatta az addig konzervatívnak hitt énekesnő imázsát.

A klipben egy luxusvillában tartják fogva, ahonnan megszökik. A balkonról az úszómedencébe veti magát, majd leveszi ruháját és fürdőruhában úszik tovább. Ezek után egy Jet-Skivel menekül fogvatartói elől, a végére pedig egy adonisszal vigasztalódik. Ez a történet egy fajta utalás volt az első férjével (Tommy Mottolával, a Sony Music igazgatójával) kötött házasságára. Mariah házassága és a klip között sokan párhuzamot vontak. Mariah ugyanis a válás után börtönhöz hasonlította házasságát. Féltékeny férje gyakran bántalmazta őt és nem engedte, hogy szexi ruhákat viseljen. A YouTube-on a videót eddig több mint 13 milliószor nézték meg. Több mint 18000-en lájkolták és 684 felhasználónak nem tetszett.

Mariah Carey feat. Boyz II Men – One Sweet Day – 1995

A One Sweet Day az énekesnő negyedik stúdióalbumának (Daydream) második dala. A lemez főleg lassú lírai és gyorsabb tempójú, R&B-hangzású dalokat tartalmazott. Az album 1995. október 3-án jelent meg és az első héten a Billboard 200-as lista #1 helyén debütált az első heti 224.000-es példányszámát tekintve. A megjelenését követő 8. és 13. héten több példány talált gazdára, mint az első héten. A 12. héten 760.000 példányt sikerült eladni, amivel ezekben az időkben Mariah tartotta az „egy hét alatt legtöbb lemezt eladott művésze” rekordját. Az USA-ban több mint 10 millió példányt adtak el belőle, így ez lett az énekesnő második legsikeresebb albuma, és ami gyémántminősítést kapott. Világszerte több mint 25 millió kelt belőle.

A One Sweet Day 1995. november 14-én jelent meg. A dal a Billboard Hot 100-as lista első helyén nyitott és azt 16 héten keresztül uralta. (1995. november 26-ától 1996. március 16-áig.) Ez a dal tartja a Bilboard Hot 100 slágerlista rekordját mint a leghosszabb ideig listavezető dal. Valamint ez az USA-ban a legsikeresebb dal, amelyet nem jótékonysági célra szántak.

A felvétel nem aratott akkora sikereket külföldön, mint az USA-ban, de több országban is bekerült a Top 10-be. Carey a dalt egy korábbi A videoklipet Larry Jordan rendezte egy hangstúdióban a felvételek között, mert sem a dívának sem az együttes tagjainak nem volt szabadideje egy hagyományos klipet leforgatni. A videóban Mariah és az együttes tagjai láthatóak, ahogyan megírják és felveszik a dalt, miközben szemmel látszatóan jól érezték magukat a forgatásokon. A klipet eddig több mint 14 millióan látták. Több mint 42 ezer emberhez eljutott a dal mondanivalója és 670 személyhez nem.

My All – 1998

Az énekesnő ötödik kislemeze a Butterfly című albumáról. A dal egy latin-amerikai stílusú, melankolikus hangzású szerelmes dal. Ez volt az énekesnő 13. első helyezettje a Billboard Hot 100-as listán, amivel az énekesnő rekordot döntött. Ő lett a legtöbb listavezető számmal rendelkező énekesnő. A dal 1998. április 21-én jelent meg az Államokban és három héttel később érte el az első helyezést.

A klipet Herb Ritts divatfotós és kliprendező rendezte fekete-fehérben, és Boticelli – Vénusz születése című festménye inspirálta. Mariah a klip elején egy felfordított csónakon, majd egy kagylóban fekszik, miközben szerelmére gondol, aki a távoli világítótoronyban van. A klip közepére a szerelmespár még „egyetlen romantikus éjszakát” együtt tölthetnek, azonban a végén egyedül marad Mariah. A legnagyobb videómegosztón eddig több mint 31 millióan látták. Valamivel több, mint 89 ezer felhasználónak elnyerte tetszését a klip, míg 1438 felhasználónak nem.

All I Want For Christmas Is You – 1994

Az All I Want for Christmas Is You Mariah Carey amerikai énekesnő első kislemeze Merry Christmas című karácsonyi albumáról, amely 1994. november 1-jén jelent meg. Idővel pedig minden idők legsikeresebb karácsonyi albumává vált a maga 16 millió példányszámával. A dal pozitív kritikai fogadtatásban részesült „azonnali és kortárs klasszikusnak” nevezték a kritikusok. Kyle Anderson az MTV-től ezt írta róla: „fenséges himnusz tele csengettyűkkel, száncsengővel, magával ragadó dallammal és Carey karrierjének legdinamikusabb, legtisztább énekhangjával”.

A dalhoz négy videoklip is készült. A cikkben szereplő klip házi videofelvétel, amelyben Mimi a karácsonyt ünnepli: karácsonyfát díszít és a hóban gyermeki bájjal, önfeledten játszik. A kültéri jeleneteket a New Jersey állambeli Fairy Tale Forestben forgatták. Mikulást a férje, Tommy Mottola alakítja a klipben.

Érdekessége, hogy a felvételeket az előző év karácsonyán készítették, amikor a dal még nem is volt készen és az album ötlete is még csak kósza gondolat volt a díva fejében. A klipet eddig közel 54 milliószor nézték meg. Ebből több mint 109 ezren szeretnek karácsonyozni Mariah-val. 2870 felhasználó azonban nem szereti ezt a karácsonyi számot.

We Belong Together – 2005

A We Belong Together a The Emancipation of Mimi című albumának második kislemeze. Ez jelentette számára a hatalmas visszatérést, miután az elmúlt évtized első felében már nem tudott a 90-es évekhez hasonló sikereket elérni. Ez volt a 2005-ös év legnagyobb példányszámban eladott albuma az USA-ban. Világszerte több mint 12 millió fogyott „Mimi emancipációjából”.

A We Belong Togethert a Billboard az elmúlt évtized legsikeresebb dalának választotta. A dal 14, nem egymást követő héten keresztül volt #1 helyezett ezen a listán. 2006-ban két Grammy-díjat is nyert a dal R&B kategóriában és világszerte több mint 5 millió példány talált gazdára. A kritikusok is pozitívan fogadták, akik gyakori kritikákkal szokták fogadni Mariah hajlításokkal és oktávváltásokkal teli éneklési stílusát. A We Belong Together dalszerkezete egyszerű: C-dúrban van megírva, négynegyedes ütemben, versszak- refrén-váltakozású. A dal három részre tagolható. Három nagy érzelmi állapotot mutatja be: az elején beletörődött a veszteségbe, majd kétségbeesett, a harmadik részben pedig egy oktávval magasabban énekelve fejezi ki végleges szándékát, hogy visszaszerzi volt szerelmét.

A klipet Brett Ratner rendezte. Együtt forgatták az It’s Like That című dalával, amely klipnek ez a folytatása. Az előzményekben az énekesnő egy jelmezbálon vesz részt az esküvője előtti éjszakán, ahol az egyik titokzatos, álarcos vendégről kiderül, hogy a volt szerelme, akit Wentworth Miller alakított. A We Belong Together története már a másnap reggel. Amikor az énekesnő volt szerelmére emlékezik, miközben az esküvőjére készül. Mialatt végigvonul a templomban a Vera Wang-tervezte esküvői ruhájában, amit Tommy Mottolával történt esküvőjén viselt 1993-ban, azon töpreng, kihez is tartozik igazán: volt szerelméhez vagy vőlegényéhez, akit Eric Roberts alakít. Mikor az oltárhoz ér, megpillantja exét, aki a távolból figyeli a frigyet. Ekkor otthagyja a szertartást és a férfi karjaiba rohan, amivel megdöbbenti a vendégeket. Tökéletes menyasszonyrablás.

A klip számos zenetévé slágerlistáján az első helyre kerül: MTV, TRL, VH1. Az MTV-n egyike lett Mimi azon dalainak, melyek 50 napig maradtak a listán. A VH1 pedig az év videoklipjének választotta. Eddig a klipet több mint 90 milliószor nézték meg a YouTube-on. Több mint 131.000 felhasználónak tetszett, azonban 3673 illetőnek nem nyerte el tetszését.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek